A BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

 

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

 

I. NEVELÉSI PROGRAM

 

 

II. HELYI TANTERV

 

 

III. KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

 

 

 

 

 

“Az iskola dolga,

hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,

hogy felkeltse a tudás iránti vágyunkat,

hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

és az alkotás izgalmára,

hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,

és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

 

(Szent-Györgyi Albert)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

I.

 

NEVELÉSI PROGRAM

 

 

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

 

 

1. Helyzetelemzés *

1.1. Az iskola rövid története *

1.2. Helyi adottságok, a környezet bemutatása *

1.3. Beiskolázási körzetünk *

1.4. Humán erőforrások *

1.5. Tárgyi-dologi feltételek *

1.6. Az iskola pénzügyi lehetőségei *

2. A nevelő-oktató munka *

2.1. Az iskola tradíciói *

2.2. Pedagógiai alapelveink, céljaink *

2.3. A nevelő-oktató munka feladatai *

2.4. A nevelési-oktatási célok elérését segítő módszerek, eszközök, eljárások *

3. A személyiség- és közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok *

3.1. A nevelési-oktatási célok megvalósítását szolgáló tanórai tevékenységi formák *

3.1.1. Oktatás az alsó tagozaton *

3.1.2. Oktatás a felső tagozaton *

3.2. A személyiség- és közösségfejlesztés komplex feladatai *

3.3. A személyiség- és közösségfejlesztés megvalósítását szolgáló tanórán kívüli tevékenységek *

3.3.1. Hagyományőrző tevékenységek *

3.3.2. Tanórán kívüli szervezett foglalkozások *

3.3.3. Iskolán kívül szervezett tanórai foglalkozások keretei *

3.3.4. További minőségelemek a nevelő-oktató munkában *

3.3.5. A nevelő-oktató munkához kapcsolódó egyéb szolgáltatások *

4. A beilleszkedési, magatartási nehézségek enyhítését szolgáló tevékenységek *

5. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek *

6. Gyermek- és ifjúságvédelem *

7. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő tevékenységek *

8. A szociális hátrányok enyhítését szolgáló tevékenységek *

9. Pályaorientáció *

10. A pedagógiai programban foglaltak megvalósításához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke *

10.1. Helyiségek bútorzata és egyéb berendezési tárgyak *

10.2. Nevelő-oktató munkát segítő eszközök *

11. A szülők, a tanulók és a pedagógusok együttműködésének formái, továbbfejlesztésének lehetőségei *

11.1. Együttműködés a tanulókkal *

11.2. Együttműködés a szülőkkel, szülői közösségekkel *

 

 

 

 

 

 

1. Helyzetelemzés

 

 

1.1. Az iskola rövid története

 

Iskolánk jogelődje az írásos dokumentumok szerint 1920-ban alakult, Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Műhelytelepi Elemi Iskola néven. Az oktatás - iskolaépület hiányában - a MÁV Műhelytelepének épületeiben folyt. 1927-ben készült el a 3 tantermes, magas földszintű, piros téglás iskola épülete. Ma ez a Központi épület középső, legrégebbi része. 1948-ban általános iskola lett, 1950-ben államosították. 1957-ben északi irányba, majd 1978-ban a déli részen bővítették újabb tantermekkel és tornateremmel.

1971-ben indult az első ének-zene tagozatos osztály, amely a mai napig meghatározója iskolánk arculatának.

1973 nyarán három hónap alatt olasz tervek alapján felépítették a “Kék” iskolát 10 tanteremmel. Napjainkban is ebben az épületben tanul az alsó tagozatosok többsége. Ez idő tájt kerül az intézményhez a városban már 9 éve működő gimnázium 4 osztállyal és 9 pedagógussal. Helyet adott az intézmény a Dolgozók Általános Iskolájának és a Közlekedésgépészeti Szakközépiskola Levelező Tagozatának is.

1975-ben elkészült a mai “Fehér” iskola első 2 tanterme, amit 1977-ben további 5 tanteremmel bővítettek.

1978-ban az iskola tanulóiból és tantestületéből kivált a mai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, 1983-ban elköltözött a gimnázium. Ezzel egy időben indult az angol tagozatos oktatás.

1989. május 20-án – az országban elsőként - intézményünk ünnepélyes keretek között felvette a nagyszerű zeneszerző, zenetudós és karnagy, Bárdos Lajos nevét.

Az intézmény alapítója: Magyar Államvasutak, Dunakeszi

Alapító okiratának száma, kelte, az engedély kiállítója:

143/1992/c. és módosításai:

31/1994.c.;

100/1998.

34/2004.– Dunakeszi Város Önkormányzata

Az iskola fenntartója: Dunakeszi Város Önkormányzata, Dunakeszi, Fő út 25.

Az intézmény jogi személyisége: önálló

Az intézmény gazdálkodással kapcsolatos jogosítványai:

önálló gazdálkodó 1992-től

Az intézmény tevékenysége:

Az intézmény Alapító okirata szerint nyolc évfolyammal működő általános iskola, melynek alapvető feladata:

Speciális képzési formák: az ének-zene

és idegen nyelv (angol és/vagy német) emelt szintű oktatása.

Az engedélyezett tanulócsoportok száma délelőtti foglalkozások keretében: maximum 26

Napközis csoportok: 9 alsós és egy tanulószobai csoport a felső tagozatosok részére.

Az oktatás délelőtti munkarendben folyik. A napközis és tanulószobás tanulók délután is az iskolában tartózkodnak.

 

 

1.2. Helyi adottságok, a környezet bemutatása

 

Dunakeszi a főváros agglomerációs övezetében fekvő kisváros a Duna partján, félúton Budapest és Vác között. Iskolánk Dunakeszi központi helyén, a várost kettészelő 2-es főút két oldalán található.

Az 5 általános iskola közül - mind méreteit, mind tanulólétszámát tekintve - a legnagyobb. Különleges adottsága a három, egymástól különálló épület. Az épületek közötti közlekedést nehezíti, hogy át kell kelni a forgalmas főúton.

A Központi és Fehér épületek kertvárosi, viszonylag védett, de a főút forgalmától szennyezett, zajos környezetben, míg a Kék épület a lakótelep tövében fekszik.

Az előző két iskolaépület szomszédságában ipari üzem, közművelődési és oktatási intézmények, orvosi rendelő, park; míg az utóbbinál lakótelepi és családi házas övezet, kereskedelmi és szolgáltató egységek működnek.

 

 

1.3. Beiskolázási körzetünk

 

Az iskola közelében található a század eleji épületekből álló kisebb lakónegyed és egy panelházakból álló nagyobb lakótelep. E két területről, valamint a 2-es főút és a Duna által határolt családi házas övezetből érkezik a legtöbb gyerek intézményünkbe. A településszerkezet változását követve 2004-től a vasút -Tábor út- Kazinczy út által határolt terület is iskolánk körzetéhez tartozik.

Az utóbbi években az iskolai tanulólétszám stabilizálódott. A jelenlegi létszámok az évfolyamonkénti 3 osztályra történő tervezést teszik lehetővé, (a Közoktatási törvényben meghatározott átlaglétszámmal) figyelembe véve a helyi 8 osztályos gimnázium elszívó hatását is. Tanulóink 15-20 %-a körzeten kívülről érkezik intézményünkbe.

A családok szociális helyzetét vizsgálva rendkívül változatos a kép: a hajléktalan család gyermekétől a különösen jó anyagi körülmények közt élőkig, az iskolázatlan szülők gyerekétől a legképzettebb “családig” széles a skála. A családok zömét szerény anyagi körülményekkel, iskolát támogató, együttműködő szülőkkel jellemezhetjük. Jelentős a csonka és a nagycsaládban nevelkedő gyerekek létszáma, és a munkanélküli szülők gyereke. Veszélyeztetett körülmények között diákjaink csaknem 10%-a él.

A tanulócsoportok képességek szerinti összetétele is változatos képet mutat: a kiváló képességűek mellett az integráltan oktatott fogyatékos tanulók létszáma is jelentős. A magatartási vagy tanulási problémákkal küzdők külön odafigyelést, pedagógiai gondozást igényelnek. A tanulmányi, sport- és egyéb versenyeken gyerekeink jó eredménnyel szerepelnek.

8 osztályos gimnáziumba évente 10-15 kisgyerek kerül, a 6 osztályosba való jelentkezés nem számottevő. A nyolcadikosok 2/5-2/5-1/5 arányban gimnáziumban –szakközépiskolában - szakmunkásképző intézményben tanulnak tovább. Beiskolázásuk 100%-os, a visszajelzések alapján tudásuk biztos alapokon nyugszik, stabil.

A tanulók speciális összetételéhez igazodva nevelő-oktató munkánk során kiemelt feladatnak tekintjük a tehetséggondozást, ugyanakkor maximális segítséget próbálunk nyújtani a szocio-kulturális hátránnyal indulók felzárkóztatásához.

1.4. Humán erőforrások

 

Az intézmény dolgozói összlétszáma 67 fő az alábbi megoszlás szerint:

Nevelőtestületünk szakos ellátottsága 100%-os, szakmai felkészültsége kiemelkedő. Az átlagéletkor 45 év. A kollegák 70%-a 16-30 évet töltött a pedagógus pályán és több mint 10 éve az intézmény dolgozója, így magukénak érzik az iskolát és annak minden örömét-gondját. Jól képzett pedagógusaink fogékonyak az új pedagógiai módszerek elsajátítására, bevezetésére, szívesen vesznek részt továbbképzéseken, tartalmas minőségi munkavégzésre képesek; gyermek-centrikus gondolkodásmódjuk, jó együttműködési és innovációs készségük biztosítja a nevelőtestület szellemi összhangját. Tankönyvíró, szaktanácsadó, szakértő munkatársaink sokrétű segítséget nyújtanak a napi gyakorlati tevékenységek során.

A Tantestület képzettség szerinti megoszlása:

létszám

Tanítóképző Főiskola

5 fő

Tanítóképző Főiskola + szakkollégium

15 fő

Tanítóképző Főiskola + 1szak Tanárképzőn

7 fő

2 szak Tanárképző Főiskolán

17 fő

Egyetem

5 fő

Egyéb felsőfokú végzettség

1 fő

Feladataink ellátását szabadidő szervező, iskolai könyvtáros, félállású gyermekvédelmi felelős, valamint a helyi Nevelési Tanácsadó munkatársai – pszicho-pedagógus, logopédus és gyógy-testnevelő - segítik. Szükségünk lenne fejlesztő pedagógusra és fél állású minőségügyi vezetőre.

Intézményünkben 10 szakmai munkaközösség tevékenykedik a pedagógiai munka hatékony és színvonalas ellátása érdekében. Jogaikat és feladataikat az SZMSZ tartalmazza. A belső kapcsolattartás formáit a különböző értekezletek, fórumok, megbeszélések biztosítják, de legfontosabbnak a közvetlen, személyes kapcsolattartást tartjuk. A nevelőtestület rendes értekezletei mellett munkaértekezleteit az intézmény éves munkatervében meghatározott időpontokban tartja.

 

 

1.5. Tárgyi-dologi feltételek

 

A Kék épületben - amely az Iskola u. 10. sz. alatt található - 8 alsó tagozatos osztály tanul. Ennek az épületnek igen sajátos hangulata van. Az itt tanuló osztályok és az itt tanító kollégák egy nagy “családot” alkotnak, minden osztályra jellemző a nyitottság. Sok a közös élményük, segítőkészek egymással, rengeteg versenyt és vetélkedőt szerveznek. Az épületben melegítőkonyha, könyvkölcsönző, logopédiai és tornaszoba található, valamint egy szépen gondozott játszóudvar is kapcsolódik hozzá. Az alsóban működő zenetagozatos osztályok mindig ebben az épületben kapnak helyet.

A Fehér épületben - amely a Kandó Kálmán sétány 12. sz. alatt található - 4 alsó tagozatos osztály tanul. Az épület legfontosabb jellegzetessége a nyugodt, védett, zárt környezet. Ebben az épületben van a másik melegítőkonyhánk, egyéni foglalkoztató szoba és egy tanteremből átalakított tornaszoba.

A Központi épületben - amely az Iskola sétány 18. sz. alatt található - kapott helyet a teljes felső tagozat. Ezt a patinás, de további felújításra szoruló épületet a termek változatos mérete, a hosszú folyosók jellemzik. Az újonnan érkezőnek kissé nehéz a tájékozódás, de a 10-14 éves kornak már sokkal jobban kedvez ez a 4 külön bejárattal rendelkező épület. Itt található iskolánk 2 tornaterme, könyvtára, számítógép terme, orvosi szobája, korszerűen felszerelt nyelvi laborja, tankonyhája.

Az épületet a 2-es főút felől körbeveszi egy nagy, többszörösen tagolt udvar, amelyen futball- és kosárlabdapálya található.

Mindhárom épület kevés zöldterülettel rendelkezik, műszaki állapotuk fejlesztésre szorul. A Kék épület lejárt “műszaki szavatossága” évek óta égető gondot jelent az iskolavezetés számára. A fenntartó Önkormányzat tervei szerint 2004-ben új, korszerű 12 tantermes iskola épül, mely alkalmas lesz a teljes alsó tagozatunk befogadására, egy épületben való elhelyezésére.

A Központi épület tetőszerkezete, nyílászárói, elektromos és vízvezeték hálózata, fűtési rendszere további korszerűsítésre vár. A váratlanul jelentkező és azonnali hibaelhárítások, javítások jelentős karbantartási keretet igényelnek.

Nélkülözzük a csoportbontásra alkalmas helyiségeket és szertárakat, melyre megoldást a tetőtér beépítése jelenthet. Nem rendelkezünk megfelelő nagyságú közösségi térrel. A tornateremhez tartozó öltözők a legalapvetőbb igényeket sem elégítik ki (mosakodási lehetőségek). Az épületek belső festését, mázolását az éves költségvetési keretből nem tudjuk szükség szerint biztosítani.

Az épületeket körülvevő kerítések hiányosak, javításra szorulnak, különösen veszélyes a központi épület 2-es főút felőli része. Statikai szakvélemény szerint - a hiányos alapozás és a főút leterheltsége miatt - a több mint 200 m hosszú kerítés bármikor kidőlhet. A biztonságos megoldást hosszú távra a jelenlegi kerítés elé felállított "hangszigetelő fal" jelentené. Szintén ezen a szakaszon jelent égető gondot a környezetszennyezés, hiszen a sportpályák a zsúfolt főútvonallal szomszédosak.

Tantermi berendezéseink, oktatási eszközellátottságunk az utóbbi években jelentősen javult, de további fejlesztést igényel az informatika, technika, vizuális kultúra, és a természettudományok területe.

Mindeddig nem tudtuk megnyugtatóan megoldani tanulóink étkeztetését. 2 melegítőkonyhánk nem képes befogadni a szolgáltatást igénybe vevőket. 50-70 tanulónk a Gárdonyi Géza Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben ebédel. A Kék épület tervezett újjáépítése remélhetőleg nagyobb kapacitású konyha működtetésére is alkalmas lesz, amivel költségeket takaríthatnánk meg a város számára.

 

 

1.6. Az iskola pénzügyi lehetőségei

Fenntartónk a helyi Önkormányzat. Iskolánk önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkezik a költségvetésben meghatározott kereteken belül. Költségvetési bevételeinket a takarékos gazdálkodás mellett pályázati úton és egyéb sajátos bevételekkel (termek bérbeadása, reklámtáblák kihelyezése), alapítványi támogatással igyekszünk kiegészíteni.

A 3 épületben való működés megnehezíti a munkaszervezést, az információáramlást, s természetesen az intézmény működtetésének gazdasági hatékonyságát is. Az elkövetkező években kiemelt célunk az alsó tagozat egy épületben való elhelyezésének biztosítása.

 

 

 

2. A nevelő-oktató munka

 

 

2.1. Az iskola tradíciói

 

Iskolánk arculatát az emelt szintű ének-zene és az idegen nyelv (angol, német) tanítása határozza meg.

Az alsó tagozaton többnyire hagyományos módszerekkel folyik az olvasástanítás; az első osztálytól biztosítjuk az emelt szintű ének-zene oktatást.

Két kórusunk működik: a Kicsinyek kórusa és a Cantemus zeneis kórus, amely többszörös aranyminősítéssel rendelkezik, sikeres színpadi, rádiós, televíziós, Zeneakadémián való szereplésekkel, határon túli fellépésekkel, CD-felvételekkel öregbítik nemcsak az iskola, a város hírnevét is. Hangszeres zenét a helyi Zeneiskolában tanulnak gyerekeink, ahová jó zenei alapképzettséggel kerülnek.

Az emelt szintű nyelvoktatást 1983-ban kezdtük. 7. és 8. osztályos tanulóink közül évente egyre többen tesznek sikeres alapfokú Pitman nyelvvizsgát angol nyelvből. Többnyire ezekből az osztályokból kerülnek ki a különböző szintű szaktárgyi és egyéb versenyek szép eredményt produkáló Bárdosos tanulói.

Az általános tantervű osztályokban szilárd alapismeretek, -készségek (szép magyar beszéd, olvasás, helyesírás, számolás) nyújtása a legfontosabb feladatunk.

Csoportbontást alkalmazunk az idegen nyelv, a technika-informatika tantárgyak oktatásában, illetve a 7. és/vagy 8. évfolyamon - ahol a tanulócsoport létszáma és az iskolai órakeret ezt indokolttá és lehetővé teszi.- matematikából és magyarból.

Hagyományaink ápolása a tanulók egymás és a felnőttek iránti tiszteletének alakítására, a közös cselekvés örömére, a közösségi élet formálására, az iskola jó hírnevének megőrzésére szolgál.

 

 

2.2. Pedagógiai alapelveink, céljaink

 

Iskolai munkánk önértékelése után a szülők, a tanulók és a tantestület körében végzett felmérések alapján - a Nemzeti Alaptantervnek megfelelően a helyi igényeket és sajátosságokat figyelembe véve, megtartva eddigi eredményeinket, sajátos arculatunkat -, olyan 8 évfolyamos gyermekközpontú iskolát fejlesztünk tovább, ahol a gyerekek legjobb képességeiknek megfelelően tanulhatnak, tevékenykedhetnek.

Pedagógiai alapelveink:

Nevelő-oktató munkánk hosszú távú céljai:

Kiemelt szerepet szánunk:

Olyan tanulókat hívunk és várunk iskolánkba - a fenntartó által meghatározott beiskolázási körzetünkből és azon kívülről – akik céljainkkal azonosulva partnereink a jó hangulatú, komoly munkavégzésben, közös munkánk, életminőségünk folyamatos fejlesztésében.

 

2.3. A nevelő-oktató munka feladatai

Céljaink megvalósítása érdekében kiemelt feladataink:

A nevelő-oktató munka hatékonyságát döntően meghatározza a családdal való együttműködés sokoldalúsága, az egyénre szabott differenciálás, a tanulói esélyegyenlőség biztosítása, egységes nevelési elvek alkalmazása, a pedagógusok egyéni felelőssége a tanórai és tanórán kívüli tevékenységek során.

Kitűzött céljainkat akkor érjük el, ha a feladatok megvalósítását követően az iskolánkból kikerülő 14 éves diák - a közös családi és iskolai nevelés eredményeképpen – rendelkezik az alábbi tulajdonságokkal, személyiségjegyekkel:

- nemzeti kultúránkat, történelmünket, anyanyelvünket,

- a természet, a lakóhely értékeit,

- más népek és az egyetemes kultúra hagyományait, eredményeit.

ljaink megvalósításához alapvető komplex eszköznek a minőségfejlesztést tekintjük.

 

2.4. A nevelési-oktatási célok elérését segítő módszerek, eszközök, eljárások

 

A nevelési-oktatási célok elérését segítő módszerek, eszközök, eljárások közvetlenül, a pedagógusokkal való személyes kapcsolat révén, vagy közvetett úton, a tanulói közösségen keresztül, áttételesen érvényesülnek. A célok elérése a módszerek, eszközök, eljárások egyidejű komplex hatása révén biztosítható.

CélOK

Közvetlen módszerek, ESZKÖZÖK

Közvetett módszerek, ESZKÖZÖK

1. Gyermekközpontú iskolai légkör biztosítása

 

2. Sokoldalú készség- és személyiségfejlesztés

 

3. Széles körű, szilárd alapműveltség biztosítása

 

4. A kommunikációs képességek fejlesztése

 

5. Hagyományos erkölcsi nevelés

  • Szokások kialakítása (Házirend, Bárdos-szótár eszközeivel)
  • Gyakoroltatás
  • Ellenőrzés
  • Pozitív motiváció, ösztönzés
  • Egyéni differenciálás
  • Motiválás
  • Műalkotások bemutatása
  • Beszélgetés, magyarázat
  • Tények, jelenségek, példák bemutatása
  • A tanulók önálló elemző munkája
  • Segítségnyújtás
  • Példaadás
  • A nevelő személyes példamutatása
  • Elbeszélés
  • Magatartási modellek, bemutatása
  • A tanulói közösség tevékenységének szervezése
  • A nevelő részvétele a tanulói közösség tevékenységében
  • Közös célok kitűzése, elfogadtatása
  • Hagyományok kialakítása, őrzése
  • Segítségnyújtás
  • Követelés
  • Ellenőrzés
  • Pozitív motiváció, ösztönzés
  • Vita
  • A követendő egyéni és csoportos minták kiemelése a közösségből
  • Felvilágosítás a betartandó magatartási normákról
  •  

     

     

    Nevelő-oktató munkánkat akkor tekintjük sikeresnek, ha az iskolánkból kikerülő nyolcadikosok legalább 90 %-a:

    3. A személyiség- és közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok

    Nevelő-oktató munkánk célja, hogy tanulóink a különféle tevékenységek során és közösségekben sokoldalú, érdeklődő, harmonikus személyiséggé fejlődjenek. Ennek fontos eleme az iskolai élet egyes területeihez kapcsolódó tanulói közösségek kialakítása, életük tudatos, tervszerű nevelői fejlesztése az életkori sajátosságokhoz igazodva. A személyiség- és közösségfejlesztés egymástól elválaszthatatlan pedagógiai feladat.

     

     

    3.1. A nevelési-oktatási célok megvalósítását szolgáló tanórai tevékenységi formák

    A tanulói személyiség és a közösség fejlesztésének legfontosabb színterei a tanítási-tanulási folyamatba illeszkedő tanítási órák és tanórán kívüli foglalkozások, ahol sikerélmény nyújtásával az alapvető ismeretek, készségek és képességek hatékony elsajátítása a cél.

    Különös gondot fordítunk a különböző tanulói igényekhez és a tanulók eltérő felkészültségéhez igazodó tananyagok és oktatási módszerek megválasztására, a differenciálásra, tehetséggondozásra, felzárkóztatásra, hogy csökkentsük azoknak a számát, akik jelentős lemaradással, kudarcokkal élik meg iskolai éveiket.

     

     

    3.1.1. Oktatás az alsó tagozaton

     

    Az alsó tagozaton - a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelően a személyes kötődést szem előtt tartva - "nagy" felmenő rendszerben dolgoznak a kollegák, az oktatás színtere az osztályterem.

    Az alsó tagozatos tanulóink részére a mindenki számára kötelező foglalkozások mellett a következő tanórai lehetőségeket kínáljuk:

    1. olvasás- és írástanítást többnyire hagyományos módszerrel;
    2. az alapkészségek egyénre szabott fejlesztését, differenciált munkaformákat;
    3. az 1. évfolyamtól emelt szintű ének-zene oktatást furulyatanítással (a csoportba kerülésnek képességbeli feltételei vannak);
    4. magas szintű kórusmunkát, szereplési lehetőséget a 3-4. évfolyamon;
    5. választás alapján tehetséggondozó-felzárkóztató foglalkozásokat (matematika, magyar).

    Az emelt szintű ének-zenei csoportba kerülés feltétele a beiratkozás előtti meghallgatáson való kiválasztás. A bekerülésről a leendő tanító, az éneket tanító kollega és az igazgatóhelyettes közös döntése alapján értesítjük a szülőt. A meghallgatás időpontját az iskola éves munkaterve rögzíti.

     

     

    3.1.2. Oktatás a felső tagozaton

     

    A felső tagozaton az oktatás osztálytermi keretek között folyik. A kialakított szaktantermek egy része osztályterem is, így a gyerekek szünetekben vándorolni kényszerülnek.

    A felső tagozatos tanulóink részére a mindenki számára kötelező ismereteken kívül a következő lehetőségeket kínáljuk:

    1. Az emelt szintű ének-zenei oktatás folytatása, melynek feltétele a 4. évfolyam végi szintfelmérésen való megfelelés;

    Az emelt óraszám mellett továbbra is biztosítjuk a magas szintű kórusmunkát (heti 2 alkalommal), szereplési lehetőségeket és elősegítjük a tanulók hangszeres zenetudásának fejlődését.

    2. Emelt szintű idegen nyelv oktatása. A választható idegen nyelv az angol vagy német, melyet csoportbontásban tanítunk. A csoportba kerülés képességbeli feltétele a 4. évfolyam végén a szintfelmérő vizsgán való megfelelés.

    A 2-8. évfolyam emelt szintű csoportjaiba év közben jelentkező tanulóknak – az iskola helyi tantervében meghatározott követelmények alapján – tantárgyi szintfelmérő vizsgát kell tennie.

    3. Az általános tantervű osztályokban célunk a szilárd alapismeretek nyújtása (számolási, olvasási és íráskészség, beszédértés, kommunikáció), valamint a pályaorientáció elősegítése a manuális készségek (kézművesség, technika, rajz, képzőművészet) fejlesztésével és a sportolás megszerettetésével, hogy a gyengébb képességű gyerekek számára is biztosítsunk sikerélményt. Az oktatott idegen nyelv angol vagy német. Ezekben a tanulócsoportokban – az iskolai óraszámok függvényében és a humán erőforrások egyidejű megléte esetén – 7. és/vagy 8. évfolyamon csoportbontásban tanítjuk a matematikát, illetve a magyar nyelv és irodalmat.

     

    A felső tagozaton – az osztálylétszámoktól függően – csoportbontásban tanítjuk az idegen nyelv, technika és informatika tantárgyakat.

     

     

    3.2. A személyiség- és közösségfejlesztés komplex feladatai

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    1. Értelmi nevelés

    Az értelmi képességek és az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek kialakítása, fejlesztése

     

     

     

    A tanulók legalább 90%-a elsajátítja kerettanterv minimum követelményeit

     

     

    A tanulók legalább 90%-a képes az önálló ismeretszerzésre

    Tantárgyanként az éves munkatervben meghatározott időben a pedagógiai program “Értékelés” részében meghatározottak szerint

     

     

     

    A tagozat utolsó évében

    Tanító, szaktanár, mk.vezető

     

     

     

     

     

     

     

    Osztályfőnökök, szaktanárok

     

    A tanulói teljesítmények folyamatos értékelése szóban és írásban

     

    Félévente tantárgyi eredményvizsgálatok

     

     

    Beszámolók a tanulási szokásokról, kérdőív

    Az anyanyelv megfelelő elsajátítása (írás-, beszédkészség, szövegértés)

    Biztos matematikai alapkészségek kialakítása

    Szilárd alapműveltség biztosítása

    Hatékony tanulási módszerek kialakítása

     

     

     

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    2. Erkölcsi –érzelmi- akarati nevelés

     

    Alapvető erkölcsi normák megismertetése, tudatosítása, meggyőződéssé alakítása

    (Az iskolai szokásrend, kulturált viselkedés, Bárdos-szótár normáinak elsajátíttatása; jellemformálás: önismeret, helyes énkép alakítása)

    A tanulók 90%-a elsajátítja a kulturált viselkedés szabályait, pozitív énképpel rendelkezik, a konfliktushelyzeteket erőszakmentesen tudja kezelni

     

     

     

    Minden osztályközösség részt vesz a természeti környezet védésében, ápolásában;

    Osztályfőnökök

    Évente

     

     

     

     

     

     

     

     

    Évente

    Tanítók, osztályfőnökök, szaktanárok

     

     

     

     

     

     

    DÖK

    Osztályfőnöki munkaközösség

    Iskolavezetés

     

     

     

     

    Megfigyelés a napi élethelyzetekben, konfliktushelyzetek elemzése, megbeszélése; önismereti teszt, szociometria;

    Az élő és élettelen környezet jelenségeire, a tanulók közösségeire és önmagukra irányuló helyes, cselekvésre és aktivitásra késztető érzelmek kialakítása

     

     

     

     

     

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    3. Közösségi nevelés

    Az emberi együttélés szabályainak megismertetése, gyakoroltatása

    A tanulók ismerik és alkalmazzák a Bárdos-szótárban megfogalmazott normákat, az elfogadott iskolai szokásrendszer alapján alkalmazzák azokat társas kommunikációs kapcsolataikban. Udvariasak, tisztelettudóak egymással és a felnőttekkel.

    A köszönési és megköszönési formákat tudják alkalmazni.

     

     

     

    A napi munkában folyamatos megfigyeléssel, a tapasztalatok félévenkénti rögzítésével, évente végzett mérésekkel és

     

     

     

     

     

    Tanítók, osztályfőnökök,

    szaktanárok

    Megfigyelés a napi élethelyzetekben

    Hagyományok, rituálék az iskolai közösségben

    Osztályfőnöki helyzetelemzések

    Neveltségi szintmérés

    A tanulóközösségek részvétele az iskolai élet formálásában, a DÖK munkájában. Jutalmazás.

    Az önkormányzás képességének alakulása

    A társas kapcsolatok fontosságának tudatosítása

    Az önkormányzás és együttműködés készségének kialakítása

    A kulturált magatartás és kommunikáció elsajátítása

     

     

     

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    4. Esztétikai, művészeti nevelés

    Igényes környezet kialakítása a tanulók közreműködésével

    Minden pedagógus és a tanulók legalább 80%-a vegyen részt a folyosók, tantermek díszítésében

    Minden osztály vegyen részt iskolán kívüli kulturális programon, könyvtárlátogatáson legalább évente 1 alkalommal.

    Az iskola éves munkatervében meghatározottak szerint a DÖK-kel együttműködve

    Az osztályfőnöki munkatervben meghatározottak szerint

    Igazgató,

     

    Minden pedagógus

    Osztályfőnökök

    Pontverseny az osztályok között, közös munkavégzés

    Versenyek, vetélkedők szervezése

    Mozi, színház, könyvtár, múzeum látogatás, kirándulások, élménybeszámolók

    Olvasóvá nevelés

    Kulturális programok rendszeres látogatása

     

     

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    5. Munkára nevelés

    Helyes munkarend kialakítása (pontosság, rendszeresség, munkafegyelem)

    A tanulók 90 %-a képes betartani a tanórák rendjét, önállóan fegyelmezetten dolgozik

    Naponta folyamatos

    Havonta az egyéni magatartás értékelésének része

    Félévente az osztály magatartásának minősítése

    Tanítók, szaktanárok,

    Osztályfőnökök, osztályozó és félévi értékelő értekezlet

    Felelősi rendszer működtetése

    Egyéni és tanuló-csoportonkénti értékelés félévente

    Dicséret, elismerés

    Következetes számonkérés, ellenőrzés

    Manuális készségek fejlesztése

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    6. Nemzeti és állampolgári nevelés

    Társadalmi érdeklődés és aktivitás kialakítása a közéletben való részvételre

    Évente legalább 3 osztály vegyen részt az iskolai ünnepségek szervezésében

    Minden osztály vegyen részt az iskolai ünnepségeken

    Az iskola képviseletében egy osztály vegyen részt nemzeti ünnepeinken a városi megemlékezésen

    Minden tanuló ismerje a Himnuszt és a Szózatot

     

     

    Évente a munkatervben meghatározottak szerint

    Évente a 7. évfolyamon

     

     

     

     

    Szaktanárok

    Osztályfőnökök

    Igazgató

    Iskolai és városi ünnepségeken való részvétel

    A tanulók megnyilvánulási formáinak megfigyelése

    Részvétel a DÖK munkájában

    Versenyeken, vetélkedőkön való részvétel

    Osztályfőnökök éves beszámolói

    Tantárgyi számonkérés

    Magyarságtudat, a lakóhely, a szülőföld iránti elkötelezettség kialakítása

    Hagyományaink ápolása

    Az összetartozás, a hazaszeretet érzésének fejlesztése

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    Részcélok

    Feladatok

    Hozzárendelt sikerkritérium

    A célok ellenőrzésének periódusa

    Kik végzik az ellenőrzést?

    Az ellenőrzés eszközei, módszerei

    7. Egészséges életmódra nevelés

    Az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságának tudatosítása

    A tanulók 80 %-ánál kialakul az önmagukkal szembeni igényesség (mosdó használat, étkezési kultúra és illemszabályok ismerete, beszédstílus, egészségkárosító tényezők elutasítása)

     

    Minden tanulócsoport vegyen részt közös sportversenyeken

     

     

    Havonta és félévente a DÖK és az iskola éves munkatervében meghatározottak szerint

    Tanítók, napközis kollegák,

    Osztályfőnökök, ig. helyettesek,

    testnevelők

     

     

     

    orvos, védőnők

    Rendőrség képviselői

    Szakmai munkaközösségek

    Felelősi rendszer működtetése

    Tisztasági verseny

    Egészségnap, Sportnap szervezése

    A tanulók megfigyelése

    Sportversenyeken való részvétel

    Az egészséges életmód iránti igény kialakítása (helyes napirend kialakítása szorosan együttműködve a szülőkkel; alapvető higiéniai normák betartatása)

    Egészséges, edzett személyiség kialakítása (A tanulók testi képességének fejlesztése, a testmozgás iránti igény felkeltése)

    Felvilágosító előadások szervezése

     

     

    3.3. A személyiség- és közösségfejlesztés megvalósítását szolgáló tanórán kívüli tevékenységek

     

    3.3.1. Hagyományőrző tevékenységek

     

    Az összetartozás tudatát, a közösségi eszmék és értékek megbecsülését a hagyományok közvetítik, melyek bizonyos állandóságot és folyamatosságot teremtenek az iskola mindennapi életében. Hagyományteremtő és ápoló munkánk során tudatosan kialakított szokásokkal és jelképekkel erősítjük a közösséghez tartozást, az egyéni arculat formálását, a személyiség fejlődését.

    Iskolatörténeti hagyományaink fontos elemei az évről-évre megrendezésre kerülő kulturális és ünnepi rendezvényeink:

    1. Tanévnyitó ünnepély
    2. Zenei Világnap. Emlékhangverseny és megemlékezés Bárdos Lajos születésnapján
    3. Megemlékezés az aradi vértanúkról
    4. Felső tagozaton megemlékezés az 1956-os forradalomról.
    5. Mikulás és fenyőünnep
    6. Karácsonyi hangverseny
    7. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról
    8. Farsang
    9. Március 15-i iskolai megemlékezés
    10. Diákközgyűlés
    11. "Miénk a színpad!" - Kulturális bemutató
    12. Éneklő Ifjúság találkozó az ének-zeneis kórusoknak
    13. Föld Napi és egyéb környezetvédelmi rendezvények
    14. Egészség- és drog-ellenes nap
    15. Osztályszintű Anyák napi megemlékezés
    16. Mese-, vers-, prózamondó, népdaléneklési; egyéb tanulmányi és sportversenyek
    17. Bárdos Napok rendezvényei (Gálaest, Madarak és Fák Napja, Sportnap)
    18. Bárdos-Bál
    19. Tavaszi tanulmányi kirándulások, erdei iskolai programok
    20. Diák-önkormányzati és Gyermeknap
    21. Ballagás
    22. Tanévzáró ünnepély

    Egész évben folyamatosan szervezünk kiállításokat, versenyeket (tanulmányi, vers- és próza-, mesemondó, különféle sportversenyek, közlekedési, helytörténeti, stb.) és - a településsel való kapcsolatunkat erősítve – részt veszünk a városi megmérettetésekben, versenyek lebonyolításában, zenei és egyéb programok szervezésében. A területi és megyei versenyek szervezését szintén hagyományként vállaljuk.

    Kétévente részt veszünk a Bárdos Iskolák Országos Találkozóján.

     

     

     

     

     

     

    3.3.2. Tanórán kívüli szervezett foglalkozások

     

    A tanórán kívüli szervezett foglalkozások a személyiség- és közösség fejlesztésének, a társas kapcsolatok alakításának színterei. Jellegüktől függően az iskola pedagógiai célrendszeréhez igazodva szolgálják a tanulók értelmi, érzelmi, esztétikai, közösségi, munkára, egészséges életmódra nevelését az egyén és a közösségek szempontjából egyaránt.

     

    Napközi, tanulószoba:

    Napközis csoportokat az 1.- 4. évfolyamon, tanulószobai csoportot a felső tagozaton működtetünk a szülői igények és a törvényi lehetőségek alapján. A napközi működtetésének célja a nyugodt tanulás és felkészülés biztosítása, az önálló munkára nevelés, a gyengébb tanulók felzárkóztatásának segítése, illetve a játék, a szabadidő hasznos eltöltése.

    A felvétel és a működés rendjét az SZMSZ és a Házirend rögzíti.

     

    Énekkar:

    Az iskola énekkarai sajátos diákkörként működnek a művészeti nevelést és tehetséggondozást szolgálva. A zeneis énekkar munkájában valamennyi zeneis tanulónak kötelező a részvétel a tantárgyfelosztásban és órarendben meghatározott időkeretben. A nem zeneis gyerekek számára a szaktanár javaslata alapján önkéntes a belépés. A kilépést a szülő írásban, a kilépés indoklásával a kórusvezetőtől kérheti.

     

    Szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások:

    A tehetséggondozást, a versenyekre való felkészítést, a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálják a tanulók érdeklődésétől függően (művészeti, tantárgyi, technikai). A szakkörbe jelentkezés legalább félévre szól, a foglalkozások előre meghatározott tematika alapján folynak.

     

    Korrepetálás, felzárkóztató foglalkozások:

    Az alapkészségek egyéni fejlesztésére, a tantervi követelményekhez való felzárkóztatásra szervezünk rendszeres foglalkozásokat. A gyenge teljesítményt nyújtó tanulókra vagy tanulócsoportokra kötelező jellegű lehet a tanítók, szaktanárok javaslata alapján elsősorban matematikából és magyarból.

     

    Tanulmányi és sportversenyek:

    Tehetséges tanulóink intézményi, városi, országos és egyéb meghirdetésű versenyeken vesznek részt, szaktanári felkészítéssel. Az iskolai versenyek tartalmát a szakmai munkaközösségek határozzák meg és az illetékes igazgatóhelyettes irányítása mellett felelősek a lebonyolításukért. A pénzdíjas versenyek nevezési díjait a tanulók fizetik, de - szociális okok miatt, egyéni elbírálás szerint - az iskola vagy az iskola alapítványa átvállalhatja.

     

    DSE:

    A tanulók mindennapi testedzésének, mozgásigényének kielégítésére, az egészséges életmódra nevelés jegyében a sport megszerettetésére alakult, keretein belül önálló sportcsoportok működnek (atlétika, labdajátékok, stb.). A DSE mint önálló jogi személy pénzdíjas tanfolyamokat, (jui -jitsu, karate, aerobic, modern tánc, jazz-balett, fitness, stb.) is szervez, bevételével anyagi felelőssége tudatában önállóan gazdálkodik.

     

     

    Gyógy-testnevelés:

    Az iskolai testi nevelés és fejlesztés speciális formája az egészségügyi okok miatt hátrányos helyzetű tanulók számára. A gyógy-testnevelési órára való beosztást iskolaorvos igazolása alapján kap a tanuló. Megjelenése és aktív részvétele kötelező. A gyógy-testnevelésre utalt tanulónak a testnevelés órán is részt kell vennie.

     

    Logopédia:

    A helyi Nevelési Tanácsadó logopédusa heti 10 órában foglalkozik – elsősorban alsó tagozatos - beszédhibás tanulóinkkal egyéni fejlesztésük céljából az órarendjükhöz igazodó időpontokban ingyenesen.

     

    Pszicho-pedagógus foglalkozásai:

    A Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeinknek nyújt egyéni segítséget a pszicho-pedagógus kollega. A csoportbeosztást az igazgató helyettes irányításával, az osztályfőnök és a gyermekvédelmi felelős segítségével készíti el.

     

     

    3.3.3. Iskolán kívül szervezett tanórai foglalkozások keretei

     

    A kötelező tananyag elsajátításának speciális keretei lehetnek intézményünkben:

    Az iskolán kívül szervezett foglalkozásokat a pedagógusok az adott tanulócsoport éves tantárgyi programjában, tanmenetében tervezik a szülői és diák közösségek véleményének kikérésével, az intézmény vezetőjének jóváhagyásával.

    Az iskolán és tanórán kívüli foglalkozások rendjéről, egyéb szabályairól az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata rendelkezik.

     

    3.3.4. További minőségelemek a nevelő-oktató munkában

     

    Az emelt szintű ének-zenei oktatás mellett iskolánk sokrétű kulturális és művészeti tevékenységet folytat. Ennek meghatározó eleme a Rajzstúdió, Kézműves klub és a Színjátszó szakkör színvonalas, eredményes működése.

    Rendszeresen szervezünk kiállításokat, kulturális bemutatókat, hangversenyeket, könyvtári programokat, városi szintű nyelvi, történelmi és irodalmi vetélkedőket.

    A közösség fejlesztése szempontjából fontosnak tartjuk a kötetlenebb osztályprogramok (klubdélután, osztály “ünnepek”) szervezését, az iskolai fenyőünnepet.

    A nemzet és a szűkebb közösségünk hagyományainak megismerését, ápolását szolgálják néprajzi és helytörténeti programjaink. (Jeles napok, versenyek, helytörténeti gyűjtemény rendszeres látogatása)

    Iskolai könyvtárunkban a gyermekek és pedagógusok egyaránt megtalálják a munkájukhoz szükséges segédanyagokat, bár az utóbbi évek szűkös anyagi lehetőségei miatt kevés jut a fejlesztésre. Minden tanítási napon nyitvatartási idejében, valamint könyvtári tanórákon áll a tanulók rendelkezésére. A könyvkölcsönzési lehetőségeken túl médiatárral is rendelkezünk. Könyvtáros és oktatás-technikus kollegáink a médiatár továbbfejlesztését tűzték ki fő feladatul a következő évekre. A nevezetes évfordulókhoz, eseményekhez kapcsolódnak a könyvtári vetélkedők, megemlékezések. (A Magyar Kultúra, Költészet Napja, olimpia, stb.)

    A személyiség- és közösségfejlesztés szempontjából egyaránt kiemelt szerepet szánunk a Diákönkormányzat munkájának.

     

     

    3.3.5. A nevelő-oktató munkához kapcsolódó egyéb szolgáltatások

     

    Szociális szolgáltatások:

    A tanítási órák megkezdése előtt - a szülői igények figyelembe vételével - munkanapokon ügyeletet biztosítunk az alsó tagozatos gyerekek számára a Kék épületben 6.45 - 7.45-ig.

    Az ebéd alatti felügyelet, tanulói kíséretek, a kötelező iskola egészségügyi vizsgálatok, szűrések szakemberek segítségével történő megszervezése szintén szolgáltatásunk része.

     

    Diákétkeztetés:

    Tanulóink számára – szülői igény szerint – napi háromszori (tízórai, ebéd, uzsonna) étkezést vagy ebédet biztosítunk a Zóna Vendéglátó-ipari Vállalat szolgáltatásában. A fenntartónk által megállapított térítési díjakat a szülők csekken fizetik be az iskola számlájára.

     

    Hit- és vallásoktatás:

    Intézményünk együttműködik a területileg illetékes történelmi egyházakkal. Foglalkozásaikhoz tantermet biztosítunk az intézmény tanítási rendjéhez igazodva. A tanulók számára a részvétel önkéntes. A hitoktatást egyházi jogi személy által kijelölt hitoktató végzi.

     

    Tanfolyamok:

    Az iskola vagy az iskolai alapítvány indíthat különféle tanfolyamokat (sport, idegen nyelvi, számítástechnika, stb.) a szülői igényeknek és a tanulók érdeklődésének megfelelően. A tanuló részvételét a szülő kérheti szóban vagy írásban a tanfolyam vezetőjétől. A részvételért tanfolyami díj fizetendő.

     

    Egyéb szabadidős programok, rendezvények:

    A Diákönkormányzatok és az iskolavezetés által kezdeményezett rendszeres és alkalomszerű rendezvények, melyek a szabadidő hasznos és kulturált eltöltését segítik szervezett keretek között a nevelő-oktató munkával összhangban. (játszóházak, kézműves foglalkozások, Halloween-party, Suli-buli, Mikulás, Farsang)

     

    Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata:

    A tanulók igényei és előzetes időpont egyeztetés mellett lehetőség van arra, hogy az iskola létesítményeit, eszközeit, egyéb szolgáltatásait (torna- és kondi terem, számítógéppark, Internet hozzáférés, nyelvi labor) a tanulók – pedagógus felügyelete mellett – egyénileg vagy csoportosan használják.

     

    Szünidei programok:

    A vakáció tartalmas eltöltését téli és nyári táborok szervezésével segítjük. Évente bekapcsolódunk a városi napközis táborok szervezésébe, működtetésébe is.

     

     

    4. A beilleszkedési, magatartási nehézségek enyhítését szolgáló tevékenységek

     

    A gazdasági-társadalmi változások, napjaink értékválsága, a bizonytalan családi háttér hatására egyre több a magatartási, beilleszkedési zavarral küzdő tanulónk. A velük való személyes törődés gyermekvédelmi feladataink része, melyek ellátására éves feladatterv kidolgozásával készülünk.

    A speciális egyéni foglalkozások mellett a Nevelési Tanácsadó és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai segítik nevelő munkánkat. A gyermekvédelmi felelősön keresztül szoros kapcsolatot tartunk a Gyámhatósággal és a Rendőrkapitányság Ifjúságvédelmi Alosztályának munkatársaival. Szükség esetén az iskolaorvos vagy a tanuló házi orvosa van segítségünkre, hisz a gyermek pszichés zavara miatt nem egy esetben orvosi ellátást igényel.

     

     

    5. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek

     

    Az alapkészségek elsajátítása mellett - az iskolánk képzési profiljában és szerkezetében is meglevő emelt szintű és speciális programok színvonalas biztosításával egyidejűleg – feladatunk a tehetséggondozás.

     

    6. Gyermek- és ifjúságvédelem

     

    Az utóbbi években - a negatív társadalmi jelenségek erősödésével, a családok szociális helyzetének romlásával - megnőtt a veszélyeztetett és hátrányos helyzetben lévő tanulóink száma, ezáltal gyermekvédelmi feladataink is.

    A megelőzés érdekében oda kell figyelnünk a tanulók beilleszkedésére, egyéniségük harmonikus fejlesztésére. A veszélyeztetett körülmények közt nevelkedő gyerekeknél fokozottabb mértékben kell segítenünk a felzárkóztatást. Egyedi, személyre szóló segítésük érdekében szoros kapcsolatot tartunk a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, az Önkormányzat Gyámügyi és Szociális Osztályával és a Rendőrség Bűnmegelőzési csoportjával. Napi feladataink közé tartozik a nehéz körülmények között élő tanulók családi hátterének megismerése, környezettanulmány készítése a személyiségi jogok tiszteletben tartásával; az Önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottságától kérjük a rászoruló tanulók számára az étkezési, nevelési és szociális segélyt. A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátását félállású gyermekvédelmi felelős végzi az osztályfőnökök munkájának koordinálásával. A veszélyeztetett és hátrányos helyzetű tanulók egyedi nyilvántartó lapjának felfektetéséről és a változások folyamatos nyomon követéséről a gyermekvédelmi felelős gondoskodik az osztályfőnökök segítségével minden tanév szeptember 30-ig.

    Általános feladataink:

    Az egészséges életmóddal, bűnmegelőzéssel kapcsolatos konkrét gyermekvédelmi feladataink szabályozását a Minőségügyi Kézikönyv tartalmazza.

     

     

    7. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő tevékenységek

     

    A hátrányos szocio-kulturális helyzetű és integráltan oktatott fogyatékos tanulóink száma növekszik. Felzárkóztatásukat alapvetően a tanítási órákon és napközis, tanulószobai foglalkozásokon differenciálással, az egyéni haladási ütem figyelembe vételével szeretnénk megvalósítani. Az egyéni képességekhez igazodó további tevékenységek:

    Szükségünk lenne a jövőben egy önálló fejlesztő pedagógus vagy pedagógiai asszisztens munkájára.

     

    8. A szociális hátrányok enyhítését szolgáló tevékenységek

     

    A gyermekek családjainak szociális helyzete rendkívül változatos képet mutat. A szociális hátrányok enyhítését szolgáló programokat a minőségbiztosítás elemeinek beépítésével az éves Gyermekvédelmi feladatterv tartalmazza. A pedagógusok, szülők és tanulók személyes, közvetlen kapcsolata lehetővé teszi a bizalomra épülő együttműködést. A személyiség- és közösségfejlesztés területein alkalmazott eljárásokat az alábbiakkal egészítjük ki:

     

     

    9. Pályaorientáció

     

    A pályaorientáció nemcsak az osztályfőnökök feladata. Pályaválasztási felelősünk évente fórumot rendez, melyre a környék középiskoláiból hívunk vendégeket. 7. és 8. osztályos tanulóink évente több középiskolát meglátogatnak a "Nyílt Napok" keretében, szervezett pályaorientációs fórumokon vesznek részt. A pályaválasztási tanácsadásban az iskolaorvos, a helyi Nevelési Tanácsadó és a megyei pedagógiai szakszolgálat szakembereinek segítségére támaszkodunk.

    Beiskolázásunk évtizedek óta 100 %-os, tanulóink biztos tudásanyag birtokában kerülnek a középiskolába.

    Jelentős változást tapasztaltunk az utóbbi 5 évben a választott középiskola típusában. Egyre több a gimnáziumba és érettségit, technikusi képesítést adó szakközépiskolába jelentkező tanulónk (a végzősök mintegy ľ-e ), szakiskolába évről évre 1-1 tanuló kerül.

     

     

    10. A pedagógiai programban foglaltak megvalósításához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzéke

     

    Elsődleges és legégetőbb feladat a Kék épület kiváltása (jegyzéken kívül), illetve a Központi épület tetőterének beépítése, műszaki állapotának stabilizálása.

    Általánosságban szükséges lenne a Központi épület északi szárnyán a tetőcserére, a gimnáziumi rész lapos tető szigetelésének tartós megoldására, a középső épületrész tetőtér beépítésére, valamint az elektromos hálózat, világítótestek korszerűsítésére, a vízvezeték és csatornarendszer felújítására minden épületünkben.

    A Központi épülethez nagyon hiányzik az ebédlő; a kerítés 2-es főút felőli része átépítésre szorul. A helyiségek kialakítási lehetősége és bekerülési összege nagymértékben függ a padlástér beépítésének megvalósításától. A jelenleg tanításra használt kisebb termek felszabadításával – padlástérbe költöztetésével – lehetne kialakítani a hiányzó helyiségeket. Ezek: megfelelő méretű közösségi tér, szertárak, zuhanyzó a tornatermi öltözőknél és csoportbontásra is alkalmas termek.

    A Kék épületben az állandó beázás miatt balesetveszélyes az elektromos hálózat és teljesen elavult a fűtési rendszer (radiátorok működésképtelenek, fűtéscsövek korrodálódtak)! A Kék épület kiváltásának tervei várhatóan 2004-től realizálódnak.

    A város képviselőtestülete a 3 évre szóló eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak megvalósítását, valamint az időbeli ütemezést pénzügyi lehetőségei függvényében a 2001. költségvetési évben megkezdte.

    A Pedagógiai programban foglaltak megvalósításához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések teljes jegyzékét a Pedagógiai program 2. számú melléklete tartalmazza.

    A kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak megvalósítására készült ütemterv felülvizsgálata alapján az alábbiakban ütemeztük az elkövetkező 5 év eszköz- és felszerelési hiánypótlását:

     

     

    10.1. Helyiségek bútorzata és egyéb berendezési tárgyak

     

    Az eszközjegyzékben előírt minimális követelmények biztosítása mellett folyamatosan szükséges a tantermi bútorzat cseréje különös tekintettel a balesetveszélyes tároló- és szertári szekrényekre, tanulói padokra, székekre. A táblák, a padozat linóleum borítása 4 tanteremben cserére szorulnak.

     

     

    Év

    Az eszköz megnevezése

    db szám

    Tervezett összeg (Ft-ban)*

    2004.

    Eszköztároló szekrény /szertári/

    6

    240. 000

    Térképtároló szekrény

    2

    96. 000

    Könyvszekrény

    2

    87. 250

    Vegyszerálló tanulói asztal

    10

    575. 000

    2005.

    Állítható magasságú támla nélküli szék

    15

    160. 000

    Tanulói asztal vízcsatlakozással

    10

    575. 000

    Mobil lámpa

    2

    28. 900

    Fogas

    6

    52. 500

    Sötétítő függöny /4 tanterembe/

    40 m

    120. 000

    2006.

    Média szekrény

    2

    100. 300

    Sötétítő függöny /4 tanterembe/

    40 m

    120. 000

    2007.

    Elszívó berendezés

    2

    375. 000

    Vegyszerálló mosogató

    4

    212. 200

    Média szekrény

    1

    50. 000

    Folyóirattartó szekrény

    2

    87. 300

    Fogas /tantermi/

    11

    97. 000

     

    Mindösszesen:

     

    2. 976. 450

    * 2003. novemberi árakkal tervezve.

     

     

    10.2. Nevelő-oktató munkát segítő eszközök

    Hiányosak a szemléltető eszközeink informatika, technika, vizuális kultúra és a természettudományi tantárgyak oktatásához. Természetesen folyamatos és tervszerű pótlásra van szükség a meglevő, de elhasználódott, korszerűtlen eszközök körében.

    Év

    Az eszköz megnevezése

    db szám

    Tervezett összeg (Ft-ban)*

    2004.

    Idegen nyelvi oktató programok

    1

    85. 750

    2005.

    Opticart fóliasorozat

    3

    42. 600

    Terepasztal kiegészítők

    1

    35. 000

    Természettudományi oktatóprogramok

    1

    70. 000

    2006.

    Szemléltető tablók

    8

    160. 000

    Torzók, anatómiai modellek

    4

    143. 800

    Virágmodellek

    3

    72. 000

    Biológiai oktató CD-k

    3

    49. 900

    Szoftverek /DOS, Windows, Novell/

     

    305. 000

    2007.

    Írásvetítő

    2

    112. 500

    Szoftverek /DOS, Windows, Novell/

     

    150. 000

    2008.

    Tanári mikroszkóp

    1

    99. 400

    Preparáló készlet

    2

    15. 000

    Emberi csontváz

    1

    77. 600

    Mini égetőkemence

    1

    550. 000

    Szoftverek

     

    342. 000

     

    Mindösszesen:

     

    2. 310. 550

     

     

    11. A szülők, a tanulók és a pedagógusok együttműködésének formái, továbbfejlesztésének lehetőségei

     

    11.1. Együttműködés a tanulókkal

     

    A tanulókat az iskola életéről, a munkatervről és az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, helyettesei, a diákönkormányzatokat patronáló pedagógusok és az osztályfőnökök tájékoztatják rendszeresen.

    Az iskola tanulói közös tevékenységeik megszervezésére, érdekeik képviseletének érdekében diákönkormányzatot szerveztek, mely az alsó és felső tagozaton egyaránt jól működik szolgálva a személyiség- és közösségfejlesztést.

    A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed az iskola nevelési-oktatási céljainak, hagyományainak és a tanulók igényeinek figyelembevételével. Munkájukat pedagógusok segítik, akik tanácskozási joggal részt vesznek az iskolavezetés munkájában is. A diákönkormányzat havi rendszerességgel tartja vezetőségi üléseit.

    A diákközgyűlés (iskolagyűlés) az iskola tanulóinak legmagasabb tájékozódó-tájékoztató fóruma. Ha a tanulóközösségek által megválasztott küldöttekből áll, küldöttgyűlés, amely tanévenként egy alkalommal ülésezik az iskola éves munkatervében meghatározott időpontban.

    A 3.-8. évfolyamos tanulóink a meghatározott rend szerinti kérdőíves felmérésben vesznek részt. Az 1.-2. osztályos kisgyerekeket életkori sajátosságaiknak megfelelően szóbeli interjú során kérdezzük meg véleményüket az iskolai élet minden területéről.

    Nevelő-oktató munkánk fontos része, hogy a gyerekek ismerjék a velük szemben támasztott elvárásokat, követelményeket. Az iskola Házirendjét, az éves programtervezetet, a helyi tantervek tantárgyi követelményrendszerét, az SZMSZ vonatkozó részeit (Helyiségek használati rendje, tűz-, baleset- és munkavédelmi előírások, Diákönkormányzat, könyvtár működési rendje, stb.) az általános ismertetésen túl osztályfőnöki/szaktárgyi órákon megbeszéljük a gyerekekkel. Legfontosabb tehát a személyes napi kapcsolat, a beszélgetés, a bizalomra épülő együttműködés az egyénnel és az osztályközösséggel egyaránt. Így biztosítva látjuk, hogy az iskolai élettel kapcsolatos kérdéseiket akár szóban, akár írásban közölhetik az iskola vezetésével és pedagógusaival. A kollegák jól ismerik a gyerekeket, családi hátterüket.

    A tanulók javaslatai alapján bővítettük a szabadidős és sportfoglalkozások számát, formáit, működik az iskolarádió, faliújságok, iskolaújság. A tanórán kívüli személyiség- és közösségfejlesztő tevékenységi formák (felzárkóztatás, tehetséggondozás, versenyeztetés, osztály és iskolai rendezvények, diák-önkormányzati, kulturális és sportprogramok) a mindennapi iskolai élet részei.

    Az iskolai rendezvények, szabadidős programok egy részét a Diákönkormányzatok szervezik. Az osztályok egész tanévben versenyeznek egymással, pontokat gyűjtenek, amelyeket a tanév végén, a diák-önkormányzati napon válthatnak be különféle nyereményekre (kirándulás, színház, tárgyjutalom, stb.). Programjaik szervezésében és kivitelezésében – a pedagógusok támogatása és részvétele mellett - nagyfokú önállóságot élveznek. Anyagi bevételeiket különböző forrásokból próbálják növelni (papírgyűjtés, Suli-buli, Farsang, stb.). A felsősök iskolarádiót működtetnek, újságot szerkesztenek, melyeket információátadásra is felhasználunk, az alsósok faliújságon és közvetlen beszélgetések útján tájékoztatják a tanulókat és szülőket.

    A tanulók körében is rendszeresen végzünk méréseket és trendvizsgálatokat, melyek célja, hogy igényük, elégedettségük és elégedetlenségük feltárásával elősegítsük a hiányosságok kiküszöbölését, biztosítsuk a személyiségfejlődésükhöz elengedhetetlen körülményeket.

     

    11.2. Együttműködés a szülőkkel, szülői közösségekkel

     

    Nevelő-oktató munkánk során közvetlen partnerként nagy szükségünk van a szülőkre.

    A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról és azokról a lehetőségekről, amelyekkel az iskola segítséget tud nyújtani a tanulók eredményes felkészüléséhez, az igazgató és az osztályfőnökök tájékoztatják.

    A Közoktatási Törvény 59.§-a alapján a szülők meghatározott jogaik érvényesítésére és a kötelességük teljesítése érdekében munkaközösségeket hozhatnak létre. Iskolánkban az osztályok szülői munkaközösségei véleményükkel, javaslataikkal közvetlenül vagy az SZMK választmányán keresztül segítik pedagógiai munkánkat. Rendszeres tájékoztatással (szülői értekezletek, SZMK-megbeszélések), személyes beszélgetésekkel (fogadóórák, családlátogatások), az iskola nyitottságával (Nyílt napok, osztály- és iskolaszintű ünnepélyek, hangversenyek, sportnap, kirándulások, egyéb rendezvények), a tanulókat és az iskola életét érintő fontosabb döntések véleményeztetésével, igény- és elégedettségmérésekkel igyekszünk a szülőkkel közösen megoldani problémáinkat. Az első és nyolcadik osztályosok szüleinek évente évfolyam szintű szülői megbeszéléseket, az ének tagozatosoknak külön “tagozati” tájékoztatót tartunk. A “leendő első osztályos szülők" bemutatkozó szülői értekezleten ismerkedhetnek meg a tanító nénikkel, oktatási módszereikkel és gyakorlati munkájukkal.

    Rendszeres írásbeli tájékoztatót kapnak a gyerekek tanulmányaival, magatartásával összefüggő eseményekről (tantárgyi követelmények, értékelési rendszerünk, negyed- és háromnegyed éves értékelés), valamint a különféle osztály- és iskolai szintű programokról (faliújságok, iskolaújság, üzenő füzet).

    A szülők kérdéseikkel, véleményükkel, javaslataikkal egyénileg és választott képviselőik útján szóban, vagy írásban megkereshetik az iskola vezetését, dolgozóit.

    A tanuló gyengébb egyéni teljesítményéről a szülőt személyes beszélgetés során - ahol lehetőség szerint a gyerek is jelen van – tájékoztatják az osztályfőnökök, szaktanárok. A gyermek fejlődését szolgáló intézkedésekről, a felzárkóztatás lehetőségeiről közösen állapodnak meg. A tanulók egyéni fejlesztését segítő munkatársaink - logopédus, pszicho-pedagógus, gyógy-testnevelő - közvetlenül, illetve az osztályfőnökökön keresztül informálják a szülőket.

    A szülői munkaközösségek vezetői lehetőség és napirendi témák szerint részt vesznek tantestületi értekezleten is. A partnerközpontú működés jegyében a szülők körében is rendszeresen végzünk méréseket, melyeknek eredményeiről, és azok alapján megfogalmazott célokról, feladatokról iskolai szülői értekezleten adunk visszajelzést.

    A tankönyv és taneszköz ellátás a szülői igények figyelembe vételével történik, szabályozását a Minőségügyi kézikönyv tartalmazza.

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    II.

     

    HELYI TANTERV

     

     

     

     

     

    TARTALOMJEGYZÉK

    1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és azok óraszámai *

    1.1. A tantervek alkalmazása *

    1.2. Tantárgyi rendszer *

    2. Az előírt tananyag és követelmények *

    3. A tankönyvek, tanulmányi segédletek és egyéb taneszközök kiválasztásának elvei *

    3.1. Taneszköz-kisszótár *

    4. Tanulói jogviszony létesítése, a magasabb évfolyamra lépés feltételei *

    4.1. Az intézménybe lépés az első évfolyamon *

    4.1.1. Az első évfolyamra történő felvétel általános feltételei *

    4.1.2. Speciális feltételek *

    4.2. Az intézménybe lépés az iskola felsőbb évfolyamain *

    4.2.1. Adminisztratív formai feltétel *

    4.2.2. Teljesítmény- és képességfeltétel *

    4.3. A magasabb évfolyamra lépés feltételei *

    5. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái *

    5.1. A számonkérések, beszámoltatások általános formái *

    5.2. A számonkérés közös követelményei *

    5.3. Belső vizsgák *

    5.3.1. Helyi vizsgák *

    5.3.1.1. Felvételi meghallgatás az emelt szintű ének-zenét tanuló osztályokba *

    5.3.1.2. Javítóvizsga *

    5.3.1.3. Osztályozó vizsga *

    5.3.1.4. Különbözeti vizsga *

    5.4. Szintfelmérések *

    5.5. A szöveges értékelést segítő mérési-ellenőrzési rendszer az alsó tagozaton *

    6. A magatartás és szorgalom értékelésének, minősítésének követelményei *

    6.1. A tanuló magatartása *

    6.2. A tanuló szorgalma *

    7. A tanulók teljesítményének értékelése, minősítése *

    7.1. A tantárgyi értékelés közös követelményei *

    7.2. A magatartás és szorgalom értékelése *

    7.5. Értékelés a 4. évfolyam végén és az 5-8. évfolyamon *

    7.6. Azon tantárgyak köre, melyekből nem értékeljük a tanulók teljesítményét *

    7.7. A tantárgyi modulok értékelése, minősítése *

    8. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek *

    8.1. A mindennapos testmozgás rendje az 1-4. évfolyamon *

    9. Az írásbeli beszámoltatások formái és rendje *

    10. Az otthoni (napközis és tanulószobai) felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei *

    11. A pedagógiai programmal kapcsolatos egyéb intézkedések *

    11.1. A pedagógiai program érvényessége *

    11.2. A pedagógiai program értékelése, felülvizsgálata *

    11.3. A pedagógiai program módosítása *

    11.4. A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala *

    12. A pedagógiai program elfogadása és jóváhagyása *

    13. Mellékletek *

     

    1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és azok óraszámai

     

    1.1. A tantervek alkalmazása

    Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkező években az alábbi tantervek alapján folyik a nevelő-oktató munka:

     

     

    Tanév/

    évfolyam

    Évfolyam

    1.

    2.

    3.

    4.

    5.

    6.

    7.

    8.

    2004/05.

    NAT

    CS

    K

    K

    CS

    CS

    K

    K

    2005/06.

    NAT

    NAT

    CS

    K

    CS

    CS

    CS

    K

    2006/07.

    NAT

    NAT

    NAT

    CS

    CS

    CS

    CS

    CS

    2007/08.

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    CS

    CS

    CS

    CS

    2008/09.

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    CS

    CS

    CS

    2009/10.

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    CS

    CS

    2010/11.

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    CS

    2011/12.

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

    NAT

     

    K = a kerettantervekre épülő 2001-ben felülvizsgált és elfogadott helyi tanterv

    CS = a 2003. évi költségvetési törvény 103. § (4) bekezdésében előírt óraszám- és tananyagcsökkentés alapján felülvizsgált helyi tanterv

    NAT = a NAT 2003. alapján készített, a nevelőtestület által 2004-ben elfogadott helyi tanterv

     

      1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyakat, kötelező és választható foglalkozásokat, ezek óraszámait az alábbi megjegyzésekkel az óratervek tartalmazzák:

     

    1.2. Tantárgyi rendszer

    ÓRATERV

     

    ALSÓ TAGOZAT

     

     

    Tantárgy

    Heti óraszám az egyes évfolyamokon

    1.

    2.

    3.

    4.

     

     

     

     

    z

    ny

    á

    Magyar nyelv és irodalom

    8

    8

    8

    7

    7

    7

    Idegen nyelv

     

     

     

    3

    3

    3

    Matematika

    4

    4

    4

    4

    4

    4

    Informatika

     

     

     

    1

    1

    1

    Környezetismeret

    1

    1

    1

    1

    1

    1

    Ének-zene-tánc*

    1

    1

    1

    2

    1

    1

    Rajz és vizuális kultúra

    1

    1

    1

    1

    1

    1

    Technika és életvitel

    1

    1

    1

    1

    1

    1

    Testnevelés és sport

    3

    3

    3

    2,5

    3

    3

    Játékos testmozgás

    2

    2

    2

    -

    0,5

    1

    A tanulók számára egy hétre kötelező órák összesen a KT 52.§ (3) alapján (figyelembe véve a 243/2003. (XII. 17. Korm. rend. 7-8. §-át)

    21

    21

    21

    22,5 - 23

    A tanuló számára választható** óra

    • Emelt szintű ének-zene
    • Idegen nyelv

     

    +3 óra

     

    +3 óra

     

    +3 óra

     

    +2 óra

    +1 óra

    A tanulók számára kötelező és választható órák összesen

    Emelt szintű 24

    ált. tantervű 21

    Emelt szintű 24

    ált. tantervű 21

    Emelt szintű 24

    ált. tantervű

    21

    Emelt szintű

    24,5

    ált. tantervű

    23

    Tömegsport

     

     

     

    1,5-2

    * Tánc az emelt szintű ének-zenét tanuló osztályokban

     

    Választható órák:

    Emelt szintű ének-zenét tanuló 1-2-3. osztályokban +3 ének óra,

    4. osztályokban +2,5 ének óra

    Idegen nyelv a 4. évfolyam általános tantervű osztályaiban + 2 óra

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    FELSŐ TAGOZAT

     

     

    Tantárgy

    Heti óraszám az egyes évfolyamokon

    5.

    6.

    7.

    8.

    Magyar nyelv és irodalom

    4

    4

    4

    4

    Idegen nyelv

    3

    3

    3

    3

    Történelem és állampolgári ismeretek

    2

    2

    2

    2

    Matematika

    4

    3

    3

    3

    Informatika

    0,5

    0,5

    1

    1

    Természetismeret

    1,5

    2

     

     

    Fizika

     

     

    1,5

    1,5

    Biológia

     

     

    1,5

    1,5

    Kémia

     

     

    1,5

    1,5

    Földünk és környezetünk

     

     

    1,5

    1,5

    Ének-zene

    1

    1

    1

    0,5

    Rajz és vizuális kultúra

    1

    1

    1

    1

    Technika és életvitel

    1

    1

    0,5

    0,5

    Testnevelés és sport

    2,5

    2,5

    2,5

    2,5

    Osztályfőnöki

    1

    1

    0,5

    1

    Tantervi modulok:

    Tánc és dráma

    Hon és népismeret

    Etika, ember- és társadalomismeret

    Mozgókép és médiaismeret

    Egészségtan

     

    0,5

    0,5

     

     

     

     

     

    0,5

    0,5

     

     

    0,5

     

     

     

    0,5

     

     

     

     

    0,5

    A tanulók számára kötelező órák összesen a KT 52.§ (3) alapján (figyelembe véve a 243/2003. (XII. 17. Korm. rend. 7-8. §-át)

     

    22,5 óra

     

    22,5

     

    25

     

    25

    A tanuló számára választható óra

    • Emelt szintű ének
    • Emelt szintű idegen nyelv
    • Készségfejlesztés* (matematika-magyar)

     

    +3 óra

    +2 óra

    + 2 óra

     

    +3 óra

    +2 óra

    +2 óra

     

    +3 óra

    +2 óra

    + 2 óra

     

    +3 óra

    +2 óra

    + 2 óra

    A tanulók számára kötelező és választható órák összesen

     

    25,5 – 24,5

     

    25,5-24,5

     

    28-27

     

    28-27

    Tömegsport

    2,5

    2,5

    2,5

    2,5

     

    * Az emelt szintet nem választó tanulók számára

    A tanulók számára választható órákat az emelt szintű osztályokban a tantárgy óraszámának emelésére (ének; idegen nyelv) fordítjuk, azaz

    A választható tanórai foglalkozások közül a tanuló számára egy lehetőség választható.

    A törvény szerint a nem kötelező foglalkozást – amennyiben arra a tanuló jelentkezett és felvették -, az értékelés, minősítés, mulasztás és a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát.

    Az emelt szinten tanuló gyerekek esetében a bekerülésnek képességbeli feltételei vannak: az ének-zeneis osztályokba meghallgatás után (beiratkozás előtt és 4. évfolyam végén); emelt szintű idegen nyelvi csoportba a 4. évfolyam végén szintfelmérő vizsgán való megfelelés a bekerülés feltétele.

     

    2. Az előírt tananyag és követelmények

    A kötelező és választható tanórai foglalkozások tananyagát és azok követelményrendszerét a Pedagógiai program melléklete, a Tantárgyi tantervek tartalmazzák.

     

    3. A tankönyvek, tanulmányi segédletek és egyéb taneszközök kiválasztásának elvei

     

    A Bárdos Lajos Általános Iskola Tantestülete az 5/1998. (II/18.) MKM rendeletben foglaltakat figyelembe véve az alábbiakban határozza meg a nevelő-oktató munka során alkalmazható taneszközök kiválasztásának elveit:

     

    A kötelezően használandó tankönyvekről az iskola minden tanév előtt (a megelőző tanév április 30-ig) tankönyvfelelőse útján írásban tájékoztatja a szülőket. A tankönyvek beszerzését – az egyéni igények írásbeli felmérésével és figyelembe vételével – május 1. és szeptember 30. között az iskola tankönyvfelelőse útján végzi. A tankönyvcsomagok átvétele és ellenértékének kifizetése – az ingyenesség körének figyelembe vételével - 2 részletben (május 1-30. és szeptember 1-30. közötti időszakban) történik, ami a szülő kötelessége. A tankönyv és taneszköz ellátás folyamatának részletes szabályozását a Minőségügyi Kézikönyv tartalmazza.

     

    3.1. Taneszköz-kisszótár

     

    Tankönyv: az a szerzői jogvédelem alá eső, nyomtatott formában megjelent, tankönyvvé nyilvánított könyv, amely a tanulók részére pedagógiai szempontból feldolgozza, rendszerezi valamely műveltségi terület, részterület ismeretanyagát.

     

    Tartós az a tankönyv, segédkönyv, amelyik tartalma és kivitele alapján alkalmas arra, hogy több tanuló, több tanéven keresztül alkalmazza.

     

    Munkatankönyv: az a tankönyv, melynek alkalmazása során a tanulónak a tankönyvben kell az előírt feladatot megoldania.

     

    Munkafüzet: A tananyag feldolgozását, megértését elősegítő nyomtatott taneszköz. Ide soroljuk a munka- és feladatfüzeteket, felmérő feladatlapokat.

     

    Segédkönyv: az a könyv, szöveggyűjtemény, atlasz, szótár, kottagyűjtemény, album, példatár, feladatgyűjtemény, amely segítséget nyújt a tanulóknak a tankönyv alkalmazásához, illetve a pedagógusnak a nevelő-oktató munkájához; alkalmazásuk nélkül a tankönyv ismeretei nem sajátíthatók el, nélkülözhetetlen valamely műveltségi terület, részterület ismeretanyagának átadásához.

    Ide soroljuk a tankönyvvé nyilvánított elektronikus ismerethordozókat is.

     

    Tanulói taneszköz, segédeszköz: a nyomtatott taneszközök mellettelsősorban a gyakorlati tevékenykedtetéshez - szükséges eszközök, felszerelések, melyek használata nélkül az adott tantárgy (többnyire készségtárgy) továbbhaladási feltételei, minimum követelményei nem teljesíthetők. Ezek a tanulók személyes felszerelései, eszközei. (rajz-, technika-, testnevelés; ének-zeneis osztályoknál furulya, stb.)

     

     

    4. Tanulói jogviszony létesítése, a magasabb évfolyamra lépés feltételei

     

    A tanulói jogviszony – jelentkezés alapján - felvétel vagy átvétel útján jön létre.

     

    4.1. Az intézménybe lépés az első évfolyamon

    Iskolánk beiskolázási körzetéből – az Alapító okiratban előírt feladat ellátási kötelezettség teljesítése érdekében - minden tanköteles korú, a beiratkozás feltételeit teljesítő tanulót felvesz.

    A beiskolázási körzeten kívülről jelentkező tanulók felvétele speciális feltételekhez kötött és/vagy az intézményi férőhelyek függvényében lehetséges. A körzeten kívüli tanulók felvételéről 3 tagú bizottság (igazgató, a tagozat igazgató helyettese és a leendő osztályfőnök) dönt.

     

    4.1.1. Az első évfolyamra történő felvétel általános feltételei

     

    4.1.2. Speciális feltételek

    Az emelt szintű ének-zenei osztályba a szóbeli szülői szándéknyilatkozat és a gyerek "meghallgatáson" való megfelelése után kerülhet a jelentkező. A meghallgatáson 3 tagú bizottság (az éneket tanító pedagógus, a leendő osztálytanító és az alsó tagozatos igazgató helyettes) dönt a felvételről.

     

    4.2. Az intézménybe lépés az iskola felsőbb évfolyamain

     

    A ciklus közben hozzánk érkező tanulók felvételéről és osztályba sorolásáról az igazgató dönt a szakmai munkaközösség véleményének figyelembe vételével. A tanuló tudásáról – a helyi tanterv tantárgyi követelményei alapján - a beiratkozást követő 4 héten belül a tanítók, szaktanárok tájékozódnak, az esetleges hiányosságokra, pótlási lehetőségekre vonatkozó javaslataikat közlik a tanulóval, szülővel. Amennyiben egy adott tantárgyat a tanuló az intézménybe lépés előtt nem tanult, a szülővel való megbeszélés alapján, pedagógusi segítség mellett azt pótolnia kell és a tantárgy anyagából különbözeti vizsgát köteles tenni.

     

    4.2.1. Adminisztratív formai feltétel

     

    4.2.2. Teljesítmény- és képességfeltétel

    Az emelt szinten ének-zenét vagy idegen nyelvet tanulók csoportjába – a szülő írásbeli kérelmére - meghallgatás és/vagy belső iskolai szintfelmérő vizsgán való megfelelés után kerülhet át tanuló.

    A meghallgatás 3 tagú, a nevelőtestület tagjaiból álló bizottság előtt történik, melynek egyik tagja az igazgató vagy helyettese, további tagjai: a leendő osztályfőnök, és az emelt szintű tárgyat tanító szaktanár.

     

    4.3. A magasabb évfolyamra lépés feltételei

     

    Az 1-3. évfolyamon a magasabb évfolyamra lépés feltétele, hogy a tanuló teljesítménye a “megfelelt” minősítést elérje. Ha “felzárkóztatásra szorul” minősítést kap, az iskolának a szülő bevonásával értékelni kell a tanuló teljesítményét, fel kell tárni a tanuló fejlődését, haladását akadályozó tényezőket, javaslatot kell tenni az azok megszüntetéséhez szükséges intézkedésre.

    Az évfolyamot a szülő írásbeli kérésére a tanuló megismételheti.

    A 4-8. évfolyamon a továbblépésről - hagyományosan - a tanév teljesítménye dönt. Ezen időszak során adott folyamatos értékelés alapján kialakított tanári vélemény a meghatározó valamennyi tantárgyból (a minimum követelményekben rögzített ismeretanyag elsajátítása). A továbbhaladást kizáró értékelés: elégtelen osztályzat 3 vagy több tantárgyból. Az 1-2 tantárgyból elégtelen osztályzatot elért tanuló javítóvizsgát köteles tenni.

    A tanuló magasabb évfolyamba lépéséről - évközi érdemjegyei alapján megállapított osztályzata alapján – a nevelőtestület osztályozó értekezleten dönt.

     

     

    5. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

     

    Az ismeretek számonkérése szóban és írásban, valamint – a tantárgyak jellegétől függően – különböző gyakorlati feladatmegoldások útján történik.

     

    5.1. A számonkérések, beszámoltatások általános formái

     

    5.2. A számonkérés közös követelményei

     

    A tantárgyi számonkérések konkrét követelményeit és formáit, módszereit a Tantárgyi tantervek tartalmazzák részletesen.

     

    5.3. Belső vizsgák

     

    5.3.1. Helyi vizsgák

    5.3.1.1. Felvételi meghallgatás az emelt szintű ének-zenét tanuló osztályokba

    A tanévet megelőző első osztályba való beíratás előtt felvételi meghallgatáson vesznek részt az emelt szintű ének-zenei osztályokba jelentkező gyerekek. (Lásd: 4.1.2.)

    Tanév végén - május 15-ig - vesznek részt a 4. évfolyam emelt szintű ének-zenét tanuló diákjai a belső vizsgán. A meghallgatáson a leendő osztályfőnök, a szaktanár és a felső tagozat igazgató helyettese dönt a bekerülésről. A meghallgatás tematikáját – a tantervi követelmények alapján - a művészeti munkaközösség állítja össze, amit a szaktanárok minden év szeptember 30-ig írásban közölnek az érintett tanulócsoportokkal.

     

     

     

     

    5.3.1.2. Javítóvizsga

    Javítóvizsgát köteles tenni az a tanuló, aki a 4-8. évfolyamon a tanév végén egy vagy két tantárgyból “elégtelen” osztályzatot kapott.

    Ha a tanuló a 4-8. évfolyam végén három vagy több tárgyból “elégtelen” osztályzatot szerez, az évfolyamot ismételni köteles. Méltányossági okból egyéni elbírálás szerint – amennyiben a tanuló személyes körülményei, adottságai, képességei indokolják – az osztályfőnök javaslata és külön tantestületi határozat alapján javítóvizsgát tehet akkor is, ha három vagy több tárgyból elégtelen osztályzatot kapott a tanév végén. A tantestület határozatát a bizonyítványba és törzskönyvbe be kell jegyezni.

    A javítóvizsga időpontja a következő tanévet megelőző augusztus hónap.

     

    5.3.1.3. Osztályozó vizsga

    Osztályozó vizsgát tesz a tanév végi osztályzat megállapítására az a 4-8. évfolyamos tanuló,

     

    Az osztályozó vizsga tantárgyai a következők:

     

    5.3.1.4. Különbözeti vizsga

    Különbözeti vizsgát tesz az a tanuló, aki a 4-8. évfolyam idején érkezik és a bizonyítvány bejegyzése szerint az intézménybe lépés előtt az adott tantárgyat korábban nem tanulta.

    Ezek a tantárgyak lehetnek:

    Az osztályozó és különbözeti vizsgákat az osztályozó értekezletet megelőzően, vagy a javítóvizsga időpontjában kell lebonyolítani. Ettől eltérni csak a tanuló egyéni, sajátos helyzetére tekintettel a szülő külön írásbeli kérelmére - a nevelőtestület döntése alapján - lehet.

    A vizsgák 3 tagú – az igazgató által a nevelőtestület tagjaiból kijelölt – bizottság előtt zajlanak. A javító, osztályozó és különbözeti vizsgák írásbeli és szóbeli részből állnak. A szülő - kérelmére – a vizsgán részt vehet. A vizsgákról jegyzőkönyv készül.

    A vizsgák eredményét a bizonyítványba és törzskönyvbe be kell jegyezni.

    5.4. Szintfelmérések

     

    Szintfelméréseket végzünk az alábbiak szerint:

    Alsó tagozaton

    Időpont, határidő

    Terület/módszer

    Érintett tanuló

    csoport

    Felelős

     

    Tanév eleje

    (október 1-2. hete)

    Testnevelés

    Cooper-teszt

     

    2-3-4. évfolyam tanulói

    Testnevelés mk. vezető

    Magyar nyelv és irodalom

    Hangos olvasás

     

     

     

    Alsós mk. vezető

    Matematika

    Számolási készség - feladatlap

    Félév

    (január 2.- 3. hete)

    Komplex

    (szövegértés, helyesírás, számolási készség) - feladatlap

    2-3-4. évfolyam tanulói

    Neveltségi szint – 2 évente

    Megfigyelés, kérdőív

    Alsós ig. helyettes

    Tanév vége

    (május 2-3. hete)

    Idegen nyelv (angol vagy német)

    Feladatlap, szóbeli kifejezőkészség

    4. évfolyam emelt szintű idegen nyelvi csoportba jelentkező tanulói

     

    Idegen nyelvi mk. vezető

    Felső tagozaton

    Időpont, határidő

    Terület/módszer

    Érintett tanuló

    csoport

    Felelős

    Tanév eleje

    (október 1-2. hete)

    Matematika

    Alapkészségek - feladatlap

     

     

    5-8. évfolyam tanulói

    Matematika mk. vezető

    Helyesírási készség

    Tollbamondás

    Magyar mk. vezető

    Félév

    (január 2.- 3. hete)

    Neveltségi szint – 2 évente

    Megfigyelés, kérdőív

    Oszt. főnöki mk. vezető

    Idegen nyelv (angol vagy német)

    Feladatlap

    5. évfolyam emelt szintű idegen nyelvi csoportjának tanulói

     

    Idegen nyelvi mk. vezető

    Tanév végén

    (május 2-3. hete)

    Országos kompetencia mérés

    (szövegértés, matematikai eszköztudás)

    A tanév rendjében meghatározott évfolyam tanulói

    Magyar mk. vez.

     

    A felmérések tapasztalatait a munkaközösségek értékelik, nevelőtestületi értekezleten elemezzük, s határozzuk meg, szükség szerint korrigáljuk feladatainkat.

    Az osztályfőnöki munkaközösség által kidolgozott helyzetelemzés szempontsora a neveltségi szint mérésében van segítségünkre. A helyzetelemzést szeptember 30-ig elvégezzük valamennyi osztályközösségre vonatkoztatva.

     

    5.5. A szöveges értékelést segítő mérési-ellenőrzési rendszer az alsó tagozaton

    Tevékenység

    Módszer/forma

    Felelős, határidő

    Ellenőrzést végző személy

    Helyzetfelmérés, év eleji tájékozódás

    diagnosztizáló felmérés

    osztálytanító

    — szeptember 30-ig

    Munkaközösség vez.

    Alsós igazgatóhelyettes

    A tanítási-tanulási folyamat ellenőrzése, értékelése

    formatív ellenőrzés, hiányosságok feltárása — írásban, szóban

    korrekció

    osztálytanító

    — első negyedév vége

    Alsós igazgatóhelyettes

    Szummatív felmérés

    témazáró felmérések,

    tudáspróbák — a tanult ismeretek alkalmazása

    osztálytanító

    — I. félév vége

    Alsós igazgatóhelyettes

    A tanítási-tanulási folyamat ellenőrzése, értékelése

    formatív ellenőrzés, hiányosságok feltárása — írásban, szóban

    korrekció

    osztálytanító

    — harmadik negyedév vége

    Alsós igazgatóhelyettes

    Szummatív felmérés

    témazáró felmérések,

    tudáspróbák — a tanult ismeretek alkalmazása

    hiányosságok feltárása, korrekció

    osztálytanító

    — tanév vége

    Alsós igazgatóhelyettes, igazgató

     

     

    6. A magatartás és szorgalom értékelésének, minősítésének követelményei

     

    A magatartás és szorgalom értékelése, minősítése az egységes nevelési eljárások érdekében az alábbi szempontok szerint történik az 1-8. évfolyam minden osztályában:

     

    6.1. A tanuló magatartása

     

    Példás: ha a tanuló a tanítási órákon aktívan részt vesz az ott folyó munkában, és képességeinek megfelelően, egyben viselkedésével is elősegíti az óra hatékonyságát. Az iskolai házirend megvalósításában tevékenyen közre működik és követelményeit megtartja, társait is erre ösztönzi. Szívesen vállal közösségi munkát, hetesi és ügyeletesi illetve önként vállalt feladatait maradéktalanul elvégzi. Igazságos és jó szándékú véleményével, példamutatásával segíti osztálytársait abban, hogy hibáikat kijavítsák. Az iskola minden tanárával, dolgozójával, felnőttekkel és társaival tisztelettudó és udvarias. Iskolán kívül az iskola jó hírnevéhez méltóan viselkedik.

     

    Jó: ha az órák alatt fegyelmezetten részt vesz a munkában. A közösség által megjelölt feladatok elvégzésében szerepet vállal, bár nem kezdeményező és öntevékeny. Nem vét a közösség érdekei ellen. Az iskolában és azon kívül tisztelettudóan viselkedik, nem durva társaival szemben. Az iskola házirendjének követelményeit betartja.

     

    Változó: ha fegyelmezetlen magatartásával árt a közösségnek, durva társaival szemben, szándékosan többször zavarja viselkedésével a tanítási órát. A házirend követelményeit csak többé-kevésbé teljesíti. A közösség előtt álló feladatok végrehajtásában nem lehet rá számítani. Kötelességeit pontatlanul teljesíti. Viselkedése esetenként a felnőttekkel szemben is elfogadhatatlan, kifogásolható. Rongálja az iskola, a közösség vagyonát. Írásbeli szaktanári vagy osztályfőnöki intőt kap az adott hónapban.(Osztályfőnöki intést kap, ha igazolatlanul mulasztott.) Írásbeli osztályfőnöki megrovás esetén az adott félévben magatartás jegye nem lehet jobb változónál. Figyelmeztetés ellenére is csúnyán beszél, esetenként trágár szavakat használ.

     

    Rossz: ha a közösség munkáját minden területen szándékosan gátolja. A feladatokból nem veszi ki a részét. Goromba, durva és verekedős társaival szemben. A házirend követelményeit figyelmeztetés ellenére ismételten megszegi, hibái kijavítására a közösség segítő szándéka ellenére sem törekszik. Ha igazgatói intőt vagy megrovást kap (szándékosan okozott testi sérülésért, rongálásért, lopásért, 10 vagy annál több igazolatlan óráért.)

     

    6.2. A tanuló szorgalma

     

    Példás: ha a tanítási órákon figyel, aktív. Az órákra felkészül, képességeinek megfelelő eredményekre törekszik. Felszerelései rendesek, tiszták. Szívesen vállal gyűjtőmunkát, a tananyaghoz hozzáolvas, szorgalmi feladatokat végez, tagja valamely iskolai szakkörnek, énekkarnak, tudása gyarapítására törekszik.

     

    Jó: ha figyel a tanítási órákon, bár nem mindig vesz részt aktívan a tanulásban. Feladatait elvégzi és felkészül az órákra, megbízhatóan dolgozik. Felszerelése általában rendes, tiszta, hiánytalan.

     

    Változó: ha a tanulásban nem kitartó, munkáját pontatlanul végzi. Nem ér el képességeinek megfelelő eredményt, kötelességeit csak biztatásra, ismételt figyelmeztetésre végzi. Felszerelése gyakran hiányos és rendetlen.

     

    Hanyag: ha a tanulmányi munka végzésében megbízhatatlan. Feladatait bíztatás ellenére sem végzi el, kötelességeit elmulasztja. Képességeihez mérten eredményei nagyon gyengék. Taneszközeit gyakran nem hozza el, felszerelése hiányos és rendetlen, ha félévkor/évvégén elégtelen osztályzata van.

     

     

     

     

     

     

     

    7. A tanulók teljesítményének értékelése, minősítése

     

    Az értékelés célja

    Az értékelés alapelvei

     

    7.1. A tantárgyi értékelés közös követelményei

     

    Iskolánk pedagógusai a Közoktatási törvény 70.§-a alapján értékelik a tanulók teljesítményét. Az értékelés alapja a helyi tanterv tantárgyi követelményrendszere.

    Tanév közben a tanuló teljesítményének, előmenetelének érdemjegyekkel történő folyamatos és rendszeres tantárgyi értékelését tartjuk célravezetőnek, a szakaszos, témák utáni méréssel kombinálva. Így tudjuk nyomon követni tanítványaink fejlődését, illetve regisztrálni azokat a területeket, tanulókat, ahol korrekcióra van szükség. Ez az alapja a személyre szóló képességfejlesztésnek is.

    A heti 1-2 órás tantárgyakból félévenként minimum 3-4, a heti 3 vagy ennél nagyobb óraszámú tantárgyakból havonta legalább egy érdemjegy alapján osztályozható a tanuló. A pedagógus felelőssége a szóbeliség-írásbeliség arányainak megtartása a tantárgy jellegétől függően. A pedagógusok a helyi tanterv alapján összeállított tantárgyi programban határozzák meg a tanévenként írandó felmérések és dolgozatok számát.

    A tanulók tudásának értékelése, minősítése félévkor és tanév végén:

    Negyed- illetve háromnegyed évkor írásbeli értesítést küldünk azoknak a szülőknek, akiknek gyermekei az adott időszakban elégtelen teljesítményt mutatnak, vagy tanulmányi előmenetelükben lényeges lemaradás tapasztalható.

    A tanulók írásbeli munkájának százalékos értékelését a következőképpen váltjuk át érdemjegyekre:

    százalékhatárok érdemjegyek az érdemjegynek megfelelő szöveges

    bejegyzés

    0-35% - elégtelen - felzárkóztatásra szorul

    36-50% - elégséges - megfelelt

    51-75% - közepes - megfelelt

    76-90% - jó - jó

    91-100% - jeles - kiváló

    A tantárgyi számonkérés részletes formáit és módját a Pedagógiai program helyi tanterve, a jutalmazás és elmarasztalás elveit, a tanulókkal szemben támasztott egyéb iskolai követelményeket a Szervezeti és Működési Szabályzat, és a Házirend tartalmazza.

     

    7.2. A magatartás és szorgalom értékelése

    A magatartás és szorgalom értékelését és minősítését az osztályfőnök – az adott tanulóközösség és az osztályban tanító pedagógusok véleményének kikérésével – a 6. pontban meghatározott követelmények alapján végzi.

     

    7.3. Értékelés a 1-3. évfolyamon és a 4. évfolyam I. félévében

     

    Az értékelés módja, formája

    Az értékelés rögzítése

    Az értékelést végzi

    Tanév közben

    • piros, fekete pont
    • jelek
    • százalékos teljesítmény
    • dicséret, elmarasztalás
    • szöveges bejegyzés
    • magatartás és szorgalom értékelése havonta
  • tanulói füzet, munkafüzet, egyéb munkák
  • tájékoztató füzet
  • osztálynapló
  • tanítók, szaktanárok
  • a napközis nevelők és szaktanárok véleménye alapján az osztályfőnök
  • Félévkor

    Szöveges minősítés:

    - kiváló, jó, megfelelt

    - felzárkóztatásra szorul

    • szaktárgyi dicséret bejegyzése a megjegyzés rovatban
    • magatartás és szorgalom minősítése (példás, jó változó, rossz/hanyag)
  • tájékoztató füzet
  • egyéni értékelő lap
  • osztálynapló
  •  

     

    • tanítók, szaktanárok
    • a napközis nevelők és szaktanárok véleményét figyelembe véve az osztályfőnök javaslata alapján az osztályozó konferencia

    Tanév végén

    Szöveges minősítés:

    - kiváló, jó, megfelelt

    - felzárkóztatásra szorul*

    • szaktárgyi dicséret

    bejegyzése a megjegyzés rovatban

    • nevelőtestületi dicséret

    magatartás, szorgalom mint félévkor

    *Első osztályban: tanévi munkája előkészítő jellegű volt. Tanulmányait az általános iskola első osztályában folytatja

     

    • osztálynapló
    • törzskönyv
    • bizonyítvány
    • bizonyítvány

    pótlap

     

     

     

    * Első osztályban: Iskolalátogatási bizonyítvány

    • tanítók, szaktanárok

    a napközis nevelők és szaktanárok véleményét figyelembe véve az osztályfőnök javaslata alapján az osztályozó konferencia

     

     

    7.5. Értékelés a 4. évfolyam végén és az 5-8. évfolyamon

     

    Az értékelés módja, formája

    Az értékelés rögzítése

    Az értékelést végzi

    Tanév közben

    - Piros, fekete pont

    - Jelek

    - Érdemjegy (5,4,3,2,1)

    - Dicséret, elmarasztalás

    - Magatartás és szorgalom értékelése havonta

    - tanulói füzet,

    - munkafüzet,

    - egyéb tanulói munkák

    - ellenőrző könyv

    - osztálynapló

    - tanítók, szaktanárok

    - a napközis nevelők és szaktanárok véleménye alapján az osztályfőnök

    Félévkor

    - - Osztályzat számmal jelölve (5,4,3,2,1)

    - Szaktárgyi dicséret kitűnő bejegyzéssel

    - Magatartás és szorgalom minősítése (példás, jó változó, rossz/hanyag)

    - ellenőrző könyv

     

    - osztálynapló, ellenőrző (kitűnő)

    (az ellenőrző könyvben betűvel,

    az osztálynaplóban számmal)

    - tanítók, szaktanárok

    - a napközis nevelők és szaktanárok véleményét figyelembe véve az osztályfőnök javaslata alapján az osztályozó konferencia

    Tanév végén

    - Osztályzat betűvel jelölve (jeles, jó, közepes, elégséges, elégtelen)

    - Szaktárgyi dicséret (jeles+szaktárgyi dicséret=kitűnő)

    - Nevelőtestületi dicséret

    - Magatartás, szorgalom mint félévkor

     

    - osztálynapló

    - törzskönyv

    - bizonyítvány

     

     

     

    - tanítók, szaktanárok

    -a napközis nevelők és szaktanárok véleményét figyelembe véve az osztályfőnök javaslata alapján az osztályozó konferencia

     

    Az értékelés során - az érdemjegyek, osztályzatok, minősítés megállapításánál - a tanulótól számon kért szóbeli, írásbeli és gyakorlati munkák mellett figyelembe vesszük:

    E szempontok alapján döntjük el, hogy milyen szinten felelt meg a tanuló a továbbhaladás feltételeinek.

    Az értékelés közlésére az OM által jóváhagyott nyomtatványokat használjuk.

     

    7.6. Azon tantárgyak köre, melyekből nem értékeljük a tanulók teljesítményét

     

    A tantárgy, modul jellegéből adódóan nem értékeljük a tanulók teljesítményét a felső tagozaton az osztályfőnöki és etika tárgyakból.

     

    7.7. A tantárgyi modulok értékelése, minősítése

    A modul tárgyakból tanév közbeni teljesítményükre – az etika kivételével - érdemjegyet kaphatnak a tanulók. Az érdemjegyek és/vagy az értékelés során figyelembe veendő tényezők szolgálnak alapul az 5-8. évfolyamon félévkor és év végén adott szöveges minősítéshez. A szöveges bejegyzés lehet: kiváló – jó – megfelelt – felzárkóztatásra szorul.

    A felzárkóztatásra szorul bejegyzés nem zárja ki az iskolai évfolyam sikeres befejezését, a tanuló a magasabb évfolyamra léphet.

    Az egy félévig tanított modul tárgyak minősítése a tanév végén a bizonyítványba és a törzskönyvbe is bekerül.

     

     

    8. A tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek

     

    A tanulók fizikai állapotának mérését négy fő területen végezzük az alábbiak szerint:

    Mérés időpontja

    Terület

    Módszer

    Érintett tanulócsoportok

    Tanév elején

    (október 1-2. hete)

    és

    Tanév végén

    (május 2-3. hete)

    Gyorsaság

    50 m futás

    A 2-8. évfolyam minden tanulócsoportja

    Állóképesség

    800 m futás

    Ruganyosság

    Helyből távolugrás

    Törzs erő

    Medicinlabda dobás hátra

     

    A mérések lebonyolítását és a mért adatok vezetését a szaktanárok végzik a tanuló egyéni teljesítménylapján, melyen a diák 7 évi fejlődése nyomon követhető. Az egyéni lapok alapján a testnevelők munkaközössége osztály és tagozati szintű összesítést készít.

     

    8.1. A mindennapos testmozgás rendje az 1-4. évfolyamon

     

    Az 1-4. évfolyam tanulói számára a mindennapos testnevelést tanórai keretben biztosítjuk. Emellett fontosnak tartjuk a tanórán kívül szervezett testmozgás-programokat a tanulói-szülői igények és az intézményi adottságok figyelembe vételével. Ennek jellemző formái:

    A tanórán kívüli sportfoglalkozások rendjét az iskola éves munkaterve tartalmazza.

    Támogatjuk a tanulók iskolán kívüli sporttevékenységét. Ennek érdekében

     

     

    9. Az írásbeli beszámoltatások formái és rendje

     

    A tantárgyi témazárók, dolgozatok írásakor hiányzó tanuló a szaktanár döntése alapján tesz eleget beszámolási kötelezettségének. A tantárgyi témazárók, dolgozatok érdemjegyei a naplóba piros színnel kerülnek beírásra, hogy az átlagai a félévi/év végi osztályzat megállapításához – kétes esetekben – a döntés alapjául szolgálhasson a szaktanár számára.

    Az írásbeli beszámoltatások korlátait az 5.2. pontban foglaltak és a Házirend előírásai tartalmazzák.

     

     

    10. Az otthoni (napközis és tanulószobai) felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei

    A tanulók napi rendszerességgel házi feladatot kapnak a tantárgyak és a tananyag jellegétől függően. A házi feladat célja a tanórákon tanultak otthoni rögzítése, elmélyítése, gyakorlása, emellett a rendszerességre, kötelességtudatra, munkára nevelés, szoktatás.

    A házi feladatok típusai:

    A házi feladat mennyisége a tanulók életkorának megfelelően változik. A házi feladat elvégzéséhez szükséges idő az átlagos képességű tanulók esetében az első-második osztályban: kb. napi egy óra; a harmadik-negyedik osztályban kb. napi 1,5 óra; az 5-8. osztályban kb. napi 2-2,5 óra.

    Az egyéni képességek figyelembe vételét differenciált és nem kötelező (szorgalmi) házi feladat adásával biztosítjuk.

    A házi feladatok mennyiségi és/vagy minőségi értékelését a szaktanár szövegesen, pontozással és/vagy érdemjegyekkel végzi.

    Nem adunk kötelező házi feladatot az iskolai szünetekre, és az ünnepnapokra.

     

     

    11. A pedagógiai programmal kapcsolatos egyéb intézkedések

     

    11.1. A pedagógiai program érvényessége

     

    Az iskola jelen pedagógiai program alapján a 2004/2005. tanév 1. munkanapjától szervezi nevelő-oktató munkáját.

    A pedagógiai program helyi tanterve a 2004/2005. tanév 1. munkanapjától az 1. évfolyamon, majd ezt követően felmenő rendszerben kerül bevezetésre.

    Jelen pedagógiai program érvényessége 4 tanévre szól.

     

     

    11.2. A pedagógiai program értékelése, felülvizsgálata

     

    A pedagógiai programban megfogalmazott célok és feladatok megvalósulását a nevelőtestület folyamatosan vizsgálja. A szakmai munkaközösségek minden tanév végén értékelik a követelmények teljesítését.

    A pedagógiai program teljes – minden fejezetre kiterjedő – felülvizsgálatát, értékelését a 2007/2008. tanévben végzi el a nevelőtestület.

     

    11.3. A pedagógiai program módosítása

     

    A pedagógiai program módosítására javaslatot tehet:

    A szülők és tanulók a pedagógiai program módosítását – képviselőik útján – a szülői szervezeten (SZMK) és a Diákönkormányzaton keresztül javasolhatják.

    A pedagógiai program módosítását a nevelőtestület fogadja el és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A módosított pedagógiai programot a jóváhagyást követő tanév 1. munkanapjától kell bevezetni.

     

    11.4. A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala

     

    Az iskola pedagógiai programja nyilvános, minden érdeklődő számára megtekinthető.

    A pedagógiai program az intézmény hivatalos óráiban az alábbi helyeken, személyeknél tekinthető meg nyomtatott vagy elektronikus formában:

    (Polgármesteri Hivatal Művelődési és Oktatási Osztály, Dunakeszi, Fő út 25.)

    III.

     

    KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    TARTALOMJEGYZÉK

     

     

     

    1. Helyzetelemzés *

    1.1. Az intézmény környezete, település-földrajzi adottságai *

    1.2. Hagyományaink *

    1.3. Humán erőforrások *

    1.4. Anyagi erőforrások *

    2. A környezeti és egészségnevelés intézményi alapelvei, céljai *

    3. Rövid távú céljaink *

    4. A célok megvalósítását segítő partneri kör *

    5. Környezeti és egészségnevelés a tanórákon *

    6. A mindennapos testmozgás megvalósítását szolgáló program *

    6.1. Órarendi keretek között szervezett foglalkozások rendje *

    6.2. Tanórán kívüli sportfoglalkozások *

    6.3. Iskolán kívüli sportolási lehetőségek támogatása *

    7. Tanórán kívüli prevenciós tevékenységek *

    8. Intervenciós feladatok *

    9. A környezeti és egészségnevelési programmal kapcsolatos egyéb intézkedések *

    10. A program elfogadása és jóváhagyása *

     

     

     

     

     

    1. Helyzetelemzés

     

    1.1. Az intézmény környezete, település-földrajzi adottságai

     

    Dunakeszi a főváros agglomerációs övezetében fekvő kisváros a Duna partján, a 2-es főút mentén, félúton Budapest és Vác között.

    Iskolánk a település központi helyén, a várost kettészelő 2. számú főútvonal két oldalán – oda nem közvetlen kijáratokkal, mellékútvonalakon - 3 épületben helyezkedik el. Az épületek közötti közlekedés során át kell kelni a forgalmas főúton, amire kijelölt gyalogos átkelőhelyek szolgálnak. A Központi és Fehér épületek kertvárosi, viszonylag védett – de a főút forgalmából adódóan kipufogógázok által szennyezett, zajos - környezetben, míg a Kék épület a lakótelep tövében fekszik.

    Az előző két iskolaépület szomszédságában ipari üzem, művelődési és oktatási intézmények, orvosi rendelő, park; míg az utóbbinál lakótelepi és családi házas övezet, kereskedelmi és szolgáltató egységek működnek. Mindhárom épületünk kevés zöld területtel rendelkezik, műszaki állapotuk nem felel meg a kor követelményeinek.

     

    1.2. Hagyományaink

    Lakóhelyünk földrajzi helyzete, adottságai révén nevelő-oktató munkánkban évtizedek óta fontos minőségelem a környezeti és egészséges életmódra nevelés.

    Környezetünk megismerésének és óvásának igényét, iskolai hagyományait tudatosan alakítjuk tanulóinkban a tanítási órák mellett a rendszeres környezetvédelmi tevékenykedtetés során is.

    Az alsó tagozatos napközis diákközösség révén iskolánk aktívan bekapcsolódott a “Zöld Szív” természetvédő mozgalomba. A papír- és szelektív hulladékgyűjtés (száraz elem, használt étolaj), a külső-belső környezetünk alakításának hagyományai (faültetés, virágos környezet, élősarkok kialakítása) a Takarítási, Víz, Föld napi és Madarak, Fák, Állatok Világnapi programok, kiállítások, vetélkedők és pályázatok, erdei iskolák, természetjáró táborok, nemzetközi környezetvédelmi programokba való bekapcsolódás egész éves tevékenykedtetést jelent a tanulóközösségek számára. A helyi tantervbe épített erdei iskolai program tematikáját pedagógusaink dolgozták ki az intézményi specialitások figyelembe vételével. A megvalósításban évente legalább 10 osztály vesz részt június hónapban.

    Tanulóink harmonikus testi-lelki fejlődésének megalapozására a családdal szorosan együttműködve szervezzük az egészségnevelő és prevenciós munkánkat. Tanórai keretben biztosítjuk az egészségtan, életvitel és háztartástan tanítását, de a szaktárgyi koncentrációnak, az osztályfőnöki munkának is szerves része a környezeti és egészségnevelés. Az egészséges életmódra nevelés országos programjaiba való bekapcsolódás (pl. Blend-a-med) mellett felvilágosító előadásokat (drog-prevenció, káros szenvedélyek, AIDS, életvitel, közlekedési morál), Egészség- és Vitamin-napokat, versenyeket szervezünk a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva. A mozgás, a sport megszerettetésére az iskolai DSE sokféle lehetőséget biztosít (úszás, foci, kosárlabda, zenés torna, önvédelmi sportok, stb.). 2. osztályos tanulóink szervezett keretek között tanulnak úszni. Évente rendszeresen szervezünk sí-, lovas, kerékpáros és életmód táborokat, évfolyamok közti ügyességi- és sport versenyeket városi szinten is.

    Iskolánk aktív tagja az Erdei Iskola Hálózatának, és az Egészségesebb Iskolákért Hálózat Magyarországi Egyesületének. Elkötelezett kollegáink a preventív munkát a példaadás mellett akkreditált tanfolyamokon való részvétellel, pedagógiai módszereik bővítésével, széles körű alkalmazásával támogatják. Céljaink megvalósítása érdekében tudatosan alakítottuk helyi és országos szintű partnerkapcsolatainkat, élünk a pályázati lehetőségekkel.

    1.3. Humán erőforrások

     

    Intézményünk valamennyi dolgozója elkötelezetten tevékenykedik a környezeti és egészségnevelési céljaink megvalósításában. Közép- és hosszú távú stratégiai terveinkben, Pedagógiai programunkban, éves munkatervünkben konkrét feladatokat rendelünk a kitűzött célokhoz. A tanórai oktatásszervezés mellett tanórán kívüli foglalkozások, hagyományápoló és szabadidős programok szervezésében – a természettudományi munkaközösség és az iskolai egészségnevelő tanárok irányításával – a Tantestület minden tagja részt vállal.

    Évente 2-3 kollegánk végez külső szakmai-módszertani továbbképzést, s emellett rendszeresen szervezünk tantestületi tréningeket, belső képzéseket, bemutató órákat, foglalkozásokat.

     

    1.4. Anyagi erőforrások

     

    Infrastrukturális és tárgyi feltételeink javításának szűkös anyagi kereteit elsősorban az intézményi költségvetésből biztosítjuk. Olyan felújítások, karbantartások elvégzésére törekszünk, melyeket tudatosan tervezve biztosítjuk az egészséges, biztonságos környezet kialakítását, az energiatakarékos, környezetkímélő működtetést és az esztétikus, kultúrált környezet kialakítását.

    Az épületek berendezési tárgyainak, felszereléseinek folyamatos cseréjét, modernizálását alapítványi támogatással és pályázati lehetőségek kihasználásával végezzük.

    Jelentős pályázati forrásokat használtunk az elmúlt években környezeti és egészségnevelési programok (erdei iskolák helyi tanterve, szervezése, táborok, Jeles Napok, parkosítás, drogmegelőző és egészségnevelő tevékenységek) megvalósítására, tárgyi feltételeink javítására (sport- és taneszköz, szakkönyv, videoanyag, elektronikus ismerethordozók beszerzése). A pályázati lehetőségeket a jövőben még intenzívebben kell kihasználni.

    A tanulók és szülők aktív bevonásával kiemelt figyelmet fordítunk az ízlésesen dekorált, esztétikus munkakörnyezet kialakítására.

     

    2. A környezeti és egészségnevelés intézményi alapelvei, céljai

     

     

    Hosszú távú cél:

    Tegyük képessé a tanulókat arra, hogy a tanórán szerzett ismereteiket össze tudják kapcsolni az életben tapasztalt valós dolgokkal; lássák meg a problémákat és az azok közötti összefüggéseket, keressenek választ, megoldást azokra.

     

     

    Hosszú távú cél:

    Alapozzuk meg gyerekeinkben a természet, az épített és társadalmi környezet - benne az ember - harmóniájának megőrzését szolgáló szokásrendszert (értelmileg, érzelmileg, erkölcsileg, esztétikailag)

    Felelős, elkötelezett, környezettudatos és kultúrált magatartással működjenek közre a szülőföld, a lakóhely, az iskola esztétikus környezetének kialakításában, megőrzésében.

     

     

     

    Hosszú távú cél:

    Alakítsunk ki tanítványainkban a szűkebb és tágabb környezetért felelős, aktív, együttműködésre alapozott magatartásformákat, életvitelt; a jövőre, a fenntarthatóságra irányuló személyes attitűdöket.

     

     

    Hosszú távú cél:

    Az intézmény minden dolgozója törekedjen a komplex testi-lelki-szociális értékek védelmére, az ökológiailag fenntartható, egészséges élő és élettelen környezet kialakítására.

    Tudatosodjon tanulóinkban, hogy az egészség érték – tenni kell érte.

    Értsék meg az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságát.

    Alakuljon ki gyermekeinkben az egészséges életmód iránti igény.

     

     

    Hosszú távú cél:

    Ismertessük meg tanulóinkkal a konfliktuskezelés, együttműködési készség, döntési képesség, érzelmi-indulati állapot, kapcsolati zavarok kezelésének, fejlesztésének módszereit a tanórai és szabadidős foglalkozások nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásával.

    Alakuljanak ki diákjainkban a társas környezetükre és önmagukra irányuló helyes, cselekvésre és aktivitásra késztető érzelmek.

    Tanulóink életpályájuk során testben-lélekben kiegyensúlyozott, a változó társadalmi igényekhez alkalmazkodni tudó, kreatív állampolgárok legyenek.

     

     

    Hosszú távú cél:

    Legyünk képesek a különböző tantárgyak ismeretanyagát összekapcsoló, harmonizáló pedagógiai módszerek alkalmazására; a környezeti és egészségnevelés kapcsán a pedagógusok közti együttműködés új formáinak, módszereinek alkalmazására.

     

    Mottónk:

    Egészséget – egészséges környezetben

     

    3. Rövid távú céljaink

     

    A rövid távú célok elérését szolgáló konkrét feladatokat tanórai és tanórán kívüli foglalkozások keretében valósítjuk meg.

     

    4. A célok megvalósítását segítő partneri kör

     

    A Környezeti és Egészségnevelési programban kitűzött céljaink és tervezett feladataink megvalósításához a helyi és országos szintű közvetlen és közvetett partnereink széles köre nyújt segítséget.

    Lásd: Minőségügyi kézikönyv/Az adott tanévre érvényes partnertábla

     

    5. Környezeti és egészségnevelés a tanórákon

     

    Az általános iskolai nevelés-oktatás tartalmi kereteit a Nemzeti Alaptanterv határozza meg. A műveltségterületek alapján kialakított tantárgyi rendszerünk (Lásd: Helyi tanterv) biztosítja, hogy a környezeti és egészségnevelés szakmai tartalma, konkrét feladatai és az alkalmazott módszerek, eszközök – az életkori sajátosságoknak megfelelően - minden oktatott tantárgy és modul tartalmában megjelenjenek. (Lásd: Tantárgyi tantervek - tanmenetek, tantárgyi programok)

     

    A minden pedagógus munkájában megjelenő – környezeti és egészségnevelést szolgáló - közös feladatok a tanítási órák keretében:

     

    A Nemzeti Alaptanterv kiemelt fejlesztési feladatainak megvalósításával tovább erősítjük a tantárgyközi kapcsolatokat, a tanulók rendszerszemléletének fejlesztését.

     

    6. A mindennapos testmozgás megvalósítását szolgáló program

     

    A modern kor és az azzal együtt járó technológiák a felnövekvő nemzedéket mozgásszegény életmódra kényszerítik. A fizikai teljesítmény romlása hosszú távon a szellemi képességek hanyatlásához vezethet. Ennek megakadályozása, a tanulók egészséges testi-lelki fejlődésének elősegítése érdekében iskolánk biztosítja a mindennapos testmozgás és sportolás lehetőségét.

    Az egészségfejlesztő testmozgás hatékonysága érdekében az alábbi egészségügyi és pedagógiai szempontok figyelembe vétele szükséges a konkrét feladatok megszervezése során:

    A mindennapos testmozgás oktatás-szervezési formái:

     

    6.1. Órarendi keretek között szervezett foglalkozások rendje

     

    Az emelt szintű ének-zenét tanuló 4. osztály számára tánc foglalkozások beiktatása.

    Tánctanítás az 5-6. évfolyam minden osztályában Tánc és dráma modul tárgy keretében

     

    6.2. Tanórán kívüli sportfoglalkozások

     

    A tanórán kívüli sportfoglalkozások rendjét az iskola éves munkaterve tartalmazza.

     

    6.3. Iskolán kívüli sportolási lehetőségek támogatása

    7. Tanórán kívüli prevenciós tevékenységek

    RÉSZ CÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-

    KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Az egészséget támogató, biztonságos, esztétikus munkakörnyezet kialakítása és védelme

     

    1. Munka-, tűz-, baleset- és katasztrófavédelmi oktatás lebonyolítása a dolgozók és tanulók részére.

     

    Városi és iskolai munkavédelmi felelős, teljes alkalmazotti és tanulói kör.

    Tantárgyi programok, tanmenetek, tanórák, naplók

     

    Munka-, tűz-, baleset- és katasztrófavédelmi oktatás, képzés

     

    Az oktatások, képzések dokumentáltan megtörténtek.

     

     

     

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Igazgató

    Osztály-főnökök

    Szaktanárok

     

    2. Dohányzóhely elkülönítése a felnőttek részére.

     

    Megfelelő helyiség,

    Munkatársak

     

    Helyiség kialakítása

     

    A tanulóktól elkülönített dohányzóhely.

     

    Szeptember

    1-ig

     

    Gazdasági vezető

    Gondnok

     

    3. Munkavédelmi bejárás, tűzriadó megszervezése.

     

    Munkacsoport

     

    Célzott megfigyelések, mérések, ellenőrzés, jegyzőkönyv -készítés

     

    A helyiségek munka-, tűz- és balesetvédelmi szempontból biztonságosak.

    A bejárás megtörtént, tűzriadó próba sikerült.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Igazgató

     

    4. Menekülési irányt, dohányzó- helyet jelölő táblák kihelyezése, ellenőrzése.

     

     

     

    Piktogramok

    Munkavédelmi felelős, gondnok, karbantartók

     

    Piktogramok beszerzése, kihelyezése, ellenőrzése

     

    Az ellenőrzés során hiányosság nem tapasztalható.

     

    Ellenőrzés évente a munka-védelmi bejárásokon.

     

    Gondnok

     

     

    Az egészséget támogató, biztonságos, esztétikus …

     

    5. Bútorzat folyamatos korszerűsítése, jó munkakörülmények biztosítása, folyamatos fejlesztéssel

     

     

     

    Igazgató, gazdasági vezető, gondnok, pedagógusok, tanulói igények,

    Anyagi erőforrások

     

    Beszerzés, vásárlás

    karbantartás, ellenőrzés, PDCA-ciklus alkalmazása, folyamatgazda rendszer működtetése

     

    Célszerűen berendezett helyiségek, biztonságos életterek

     

    Évente legalább 1 alkalommal

     

    Igazgató

     

    6. Közlekedési versenyek szervezése.

     

    Rendőrség munkatársai, tanulók, szervező pedagógusok, jutalmazási keret

     

    Játékos vetélkedők

     

    Évente legalább 1 vetélkedőt szerveztünk.

     

    Az éves munkatervben megjelölt időpont

    Az éves munkatervben megjelölt

    felelős

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Környezettudatos magatartásformák kialakítása

     

    1. Bekapcsolódás környezetvédelmi programokba:

    - energiatakarékosság,

    - éghajlatvizsgálat,

    - légszennyezés,

    - Duna vízminőség vizsgálat.

     

    Iskolavezetés,

    Természettudományi mk., tanulók, partnerek; kémiai laboreszközök, felszerelések, taneszközök

     

    Célzott megfigyelések, mérések, terepgyakorlatok.

     

     

     

    Évente legalább 1 programban részt veszünk.

     

     

     

    Az iskola éves munkatervében meghatározott időpontokban

     

     

     

    Természet-tudományi mk. vezető

    Igazgató

     

    2. Szakkörök működtetése (természetjáró, kémia-környezetvédelmi, elsősegély-nyújtó, vöröskeresztes, néprajz, kézműves, honismeret, stb.)

     

    Külső partnerek, tanulók, pedagógusok, hely, időkeret, taneszközök

     

    Tervezés

    Csoportszervezés

     

    Évente legalább 3 szakkört tudunk indítani.

     

    Októbertől május végéig

     

    Igazgató

     

    3. Részvétel a Zöld Szív mozgalomban.

     

    Alsós tanulók, tanítók, napközis nevelők, támogató szülők

     

    Közösségi aktivisták szervezése.

     

    Legalább 5 napközis csoport részt vesz a mozgalomban.

     

    A napközis mk. munkaterve szerint

     

    Napközis mk. vezető

     

    4. Az ÁLLATOK VILÁGNAPJÁN, FÖLD NAPJÁN, VÍZ VILÁGNAPJÁN, MADARAK ÉS FÁK NAPJÁN vetélkedő, rajzpályázat, kiállítás szervezése

     

    Tanulók, pedagógusok, technikai személyzet, szülők; a program jellegétől függően felszerelések, kellékek

     

    Művészi kifejezés, osztályok közti versenyek, játékok.

     

    Minden osztály képviselteti magát a versenyeken, programokon, pályázatokon.

     

    Az iskola éves munkatervében meghatározott időpontokban

     

     

     

    Term. tudományi mk. vezető

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső, humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Környezettudatos magatartásformák kialakítása

     

    5. Szelektív hulladékgyűjtés megszervezése (papír, használt étolaj, elem).

     

    osztályfőnökök,

    szaktanárok, tanulók, szülők; hely, szállító biztosítása

     

    A tanulók-szülők mind szélesebb körének bevonása, aktív, kreatív munka, elkötelezettség fenntartása.

     

    Minden osztály gyűjti a papírt, használt étolajat, elemet a tanév során folyamatosan versengve.

     

     

     

     

     

     

    Az iskola éves munka-tervében meghatározott időpontokban

    DÖK-patronálók

     

    6. Erdei iskolák, országjáró kirándulások, állatkerti séták, múzeumlátogatások szervezése.

     

    Tanulók, szülők, SZMK, osztályfőnökök,

    anyagi források, támogatások; erdei iskolai munkafüzetek

     

    Közösségépítés, terepgyakorlatok, megfigyelések, mérések.

     

    A tanulók, szülők elégedettek a lebonyolított programokkal.

     

    Ig. helyettesek

     

    7. Környezetvédelmi pályázati források keresése, kihasználása.

     

     

     

    Munkatársak, fenntartó, SANSZ, Pályázati figyelő, internet kapcsolat

     

    Pályázatfigyelés, pályázatok írása, beadása

     

    Évente legalább 2 sikeres pályázat.

     

    A pályázati kiírások havonkénti figyelése, beadás a megjelölt időpontig.

     

    Szabadidő szervező

     

    8. Energiatakarékos működtetés érvényesítése.

     

    Tanulók,

    intézményi dolgozók, korszerű, takarékos világítótestek, vízöblítők, fűtés

     

    Felelősi rendszer működtetése minden osztályban.

     

    Költségvetési beszámolóban kimutatható megtakarítás.

     

    Évente február végéig

     

    Igazgató

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Az iskola és környezete tisztaságának biztosítása

     

    1. Együttműködés a fenntartó önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságával, a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályával

     

    Fenntartó képviselői, intézményi kapcsolattartó

     

    Kapcsolatépítés,

    - tartás

     

    Segítséget kapunk és adunk a környezetvédelmi munkához.

     

    A Módszertani tábla szerint

     

    Intézményi kapcsolat-tartó

     

    2. Takarítási Világnapon társadalmi munka szervezése a szülőkkel, tanulókkal közösen.

     

    Igazgató, gondnok, osztályfőnökök, tanulók, szülők, partnerek

     

    Aktív, kreatív, közös munkavégzés az iskolai munkaterv szerint

     

    A közös munka eredményeként környezetünk láthatóan megszépült.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Ig. helyettesek

    3. Védett területek gondozásba vétele osztályonként

     

    “Védett területek” térképe, tanulók, osztályfőnökök

    szemétgyűjtő zacskók, kerti szerszámok

     

    Aktív, kreatív munka. Parkosítás, virágültetés

    Pályázati lehetőségek figyelése és kihasználása.

     

    A tanulók 90 %-a nem szemetel, óvja, szépíti

    környezetét.

     

    Védett területek nagy takarítása szeptember és április végéig

     

    Természet-tud. mk. vezető,

    DÖK - vezetők

     

     

     

    4. Rendszeres külső-belső takarítás

     

    Gondnok, technikai személyzet

     

    Kreatív munka

     

    Az iskola környezete és belső része tiszta, esztétikus.

     

    Naponta

     

    Igazgató, Gondnok

    Az iskola és környezete tisztaságának biztosítása

     

    5. A belső terek és termek esztétikussá tétele virággal, dekorációval, ezek gondozása

     

    Pedagógusok, tanulók, szülők

    Virágok, dekorációs kellékek

     

    Közösségépítés, csoportszervezés. Esztétikai érzékenység fejlesztése.

     

     

     

    Tanulói, szülői, dolgozói elégedettség mérések javuló eredményei

     

    Szükség szerint; a tantermi dekoráció legalább félévente rendszeresen

    frissítve

     

    DÖK- patronálók,

    term. tud. és osztály-főnöki mk. vezető

     

    6. Tisztasági felelősi rendszer kialakítása, működtetése.

     

    Osztályfőnökök, tanulók

    DÖK

     

    A DÖK munkaterve alapján.

     

     

    A tanulók 90%-ánál kialakul a környezete tisztasága és esztétikuma iránti igény.

     

     

     

    Tanév elejétől tanév végéig folyamatosan.

     

    DÖK-patronálók

     

    7. Tisztasági pontverseny szervezése az osztályok között.

     

    Iskolai egésznevelő tanár, DÖK, tanulók; tisztasági “őrjárat” eredménytábla

     

    Tanulócsoportok közötti versenyszervezés

    Kommunikáció a partnerekkel

     

    Heti ellenőrzés,

    kéthavonta értékelés a DÖK-ben

     

    Iskolai egészség-nevelő tanár,

    DÖK- vezetők

     

     

     

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Tanulóink ismerjék meg és tartsák be az alapvető higiéniai normákat

     

    1. Házirend, Bárdos-szótár fogalmainak megismertetése a tanulókkal.

     

    Tanulók, osztályfőnökök, szaktanárok, napközis nevelők, Házirend, Bárdos-szótár, tantárgyi programok;

    karton, festék, tablók

     

    Beszélgetés, személyes példaadás;

    megfigyelés, beszélgetés, meggyőzés.

     

    A tanulók 90%-ánál kialakul az önmagukkal szembeni igényesség /illemhely használat, tisztálkodás testápolás, fogápolás, tiszta és alkalomhoz illő ruházat/

     

    Szeptember 15. majd a tanév végéig folyamatosan tantárgyi programokban, tanmenetekben tervezettek szerint

     

     

    Osztály-főnökök

     

    Szaktanárok

     

    Napközis nevelők

     

    2. Tisztasági csomag használata, tisztaság ellenőrzés,

    tisztasági felelősi rendszer működtetése osztályonként

     

    Szülők, tanulók, pedagógusok, DÖK

    Pontozó tábla, faliújság

     

    Rajzos felhívások készítése, öntevékeny csoportszervezés

     

    Minden osztály részt vesz a tisztasági versenyben.

     

    A DÖK munka-tervében meg-határozottak szerint

     

    Osztály-főnökök

    DÖK-patronálók

    Egészség-nevelő tanár

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Tanulóink legyenek képesek helyes napirend és életrend kialakítására

     

    1. Felvilágosító előadások, tájékoztatók szervezése

     

    Szülők, tanítók, napközis nevelők, osztályfőnökök, szaktanárok, SZMK,

    védőnők, orvos,

    életmód tanácsadó tanár, tanulók

    Házirend, Bárdos-szótár, tantárgyi programok, munkaterv

     

    Tájékoztatás, meggyőzés szülői értekezleteken, ofői beszélgetéseken, a jó gyakorlat népszerűsítése az osztályközösségekben

     

    Minden osztály tanulói és szülői közössége tájékoztatást kap.

     

    Az éves munkatervben, szaktárgyi tanmenetekben, tantárgyi programokban meg-határozottak szerint

    Osztály-főnökök szaktanárok,

    tanítók, napközis nevelők

    Gyermek-védelmi felelős

     

    2. Napi-heti életrend – tabló készítése az alsó tagozat osztályaiban;

    ÉLETMÓD faliújság készítése a felső tagozat osztályaiban

     

    Tanulók, pedagógusok,

    Karton, ragasztó, képek, eszközök

     

    Művészi kifejezés, kreatív munka, csoportépítés

     

    Elkészült a napi- heti rend és az Életmód faliújság.

     

    Évente

    szeptember 30-ig

     

    Életmód-tanácsadó tanár, tanító

     

    3. Iskolai EGÉSZSÉGNAP és vitaminnapok szervezése tagozatonként.

     

    Pedagógusok, technikai dolgozók, szülők, tanulók, meghívott partnerek

    Anyagi erőforrások az alapanyagok biztosításához, tankonyha felszerelése

     

    Közösségfejlesztés, hagyományőrző programokon való részvétel. Beszélgetés, felvilágosítás, kutatómunka, rajz és plakátkészítés

     

    A tanulók 80%-a kipihenten, jó közérzettel jön az iskolába

     

    Évente legalább egy alkalommal iskolai Egészség-napot és vitamin-napot rendezünk a munkatervben megjelölt időpontban.

     

    Életmód-tanácsadó tanár, tanító

     

    4. Egészségesebb Iskolákért Hálózat programjain való tanár-diák részvétel.

     

    Országos programok, helyszínek

    Delegált pedagógus, diákok

     

    Módszertani továbbképzés

     

    A megrendezett programokon legalább 1-1 fővel képviseltetni tudjuk az iskolát.

     

    A program kiírás szerint.

     

    Igazgató

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Az étkezési kultúra fejlesztése, egészséges táplálkozás szorgalmazása

     

    1. Illemszabályok ismertetése, gyakoroltatása élethelyzetekben.

     

    Szülők, tanítók,

    napközis nevelők, osztályfőnökök, technika tanárok

     

    Bemutatás, példaadás. Drámapedagógia szituációs játékok tanórákon, napköziben

     

    Minden osztályban, csoportban foglalkoztunk a témával legalább évente 2 alkalommal.

     

    Az éves osztályfőnöki és napközis tervek alapján

     

    Osztály-főnökök napközis tanítók

     

    2. Étkezési rend készítése;

    az étkezéshez elegendő idő biztosítása.

     

    Napközis mk.

    Alsós ig. helyettes

    Karton, filc

     

    Táblázat, rajzok, beosztás elkészítése; napközis műhelymunka

     

    Az elkészült étkezési rend optimális a tanulók számára.

     

    Évente szeptember

    2. hete

     

    Napközis mk. vezető

     

    3. Esztétikus, tiszta ebédlő és terítés biztosítása.

     

    Ebédlők és a gyakorló

    konyha berendezései,

    eszközei, felelősök, konyhai és technikai dolgozók, napközis tanítók, tanulók

     

    Étkezési kultúra az őskortól napjainkig - megjelenítés a művészetekben; kutatómunka, gyakoroltatás

    Dekoráció készítés

     

    A tanulók kultúrált körülmények között étkeznek.

     

    A tanév 1. napjától naponta

     

    Alsós ig. helyettes

     

    4. Ételkészítési gyakorlatok egészségtan és technika órákon, szakkörökön, napköziben

     

    Szaktanárok, tanulók, gyakorló

    konyha berendezései,

    eszközei, alapanyagok

     

    Kreatív munkavégzés

     

    A tanulók legalább 80%-a a 8. évfolyam végére ételkészítési alapismereteket szerez.

     

    A tanmenetekben, tantárgyi programokban, foglalkozási tervekben meghatározottak szerint

     

    Tanítók, szaktanárok, szakkör vezetők

    Az étkezési kultúra fejlesztése, egészséges táplálkozás szorgalmazása

     

    5. Pályázatokon, városi, megyei és országos versenyeken (kis előadók, néprajzi, honismereti, technikatörténet, életvitel) való részvétel

     

    Tanulók, pedagógusok, segítő partnerek, pályázati és versenykiírások, nevezési díjak

     

    Pályázatírás, versenyekre való felkészítés, részvétel, kutatómunka, pályázati album készítése

     

    Évente legalább 1 pályázaton és 1 versenyen részt vesz az iskola képviselete.

     

    A pályázatok, versenyek időpontjától függően.

     

    Igazgató

     

    6. Kapcsolattartás az intézményi étkeztetést biztosító szolgáltatóval.

     

    Zóna Vendéglátó-ipari Vállalat dolgozói; gazdasági vezető, gondnok, intézményi kapcsolattartó

     

    Kapcsolattartás, - építés

     

    Pozitív partneri visszajelzés az elégedettség méréskor.

     

    A Kommuni-káció a partnerekkel folyamatszabályozás szerint

     

    A Kommuni-káció a partnerekkel folyamat-szabályozás szerint

     

    7. ÁNTSZ Johan Béla Nemzeti programjának megvalósításában való részvétel az 5. évfolyam célcsoportjával.

     

    5. évfolyam tanulói, pedagógusok, iskolaorvos, védőnők, ÁNTSZ munkatársai

     

    A kiadott tájékoztató szerint

     

    A partnerek elégedettek a program lebonyolításával.

     

    A kiadott tájékoztató szerint

     

    Igazgató

     

    8. Igény- és elégedettség mérések a tanulói, szülői, partneri körben.

     

    Mérésért felelős kollegák, tanulók, szülők, partnerek, Mérőeszközök sokszorosítása

     

    Igény- és elégedettség-mérés a folyamat-szabályozásban meghatározottak szerint

     

    A mérési eredmények legalább 80%-os elégedettséget mutatnak

     

    A Partneri igényfelmérés szabályzata szerint

     

    A Partneri igény-felmérés szabályzata szerint

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Egészségkárosító élvezeti cikkek elutasítása

    Drog prevenció

     

    1. Tájékoztatás szülői értekezleteken, előadók meghívása SZMK – megbeszélésekre.

     

    SZMK-tagok, iskolavezetés, gyermekvédelmi felelős, előadók, szakemberek

     

    Felvilágosítás, tájékoztatás, előadás, információcsere, kommunikáció, együttműködés

     

    Évente legalább 1 SZMK-megbeszélésen foglalkozunk a drogprevencióval.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Igazgató

    2. Személyiségfejlesztő és önismereti foglalkozások szervezése.

     

    Szülők, tanulók, tantestület, orvos, védőnők,

    Családsegítő Szolgálat, gyermekvédelmi felelős, életmód tanácsadó, ÁNTSZ és Rendőrség munkatársai

     

    Csoportszervezés, drámapedagógiai módszerek, játékok, személyiségfejlesztés

     

    Évente legalább 2 alkalommal foglalkozást szervezünk.

     

    A gyermekvédelmi munkatervben meghatározottak szerint

     

    Term. tud. és ofői mk. vezetők, gyermek-védelmi felelős,

    felsős ig. helyettes

     

    3. “Drogbusz”, környezetvédelmi busz meghívása.

     

    7-8. évfolyam tanulói, term. tudományi mk., osztályfőnökök, külső partnerek

     

    Munkáltatás, felvilágosítás, filmvetítés, elemzés, rendszermodellezés

     

    Évente sikerül megszervezni a programot.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Term. tudományi mk. vezető

    Egészségkárosító élvezeti cikkek elutasítása, drog prevenció

     

    4. DROG ELLENES és EGÉSZSÉGNAP szervezése.

     

    Drog és bűn megelőzési csoport,

    Kábítószerügyi Egyeztető Fórum,

    Drog prevenciós pályázat segítségével tanfolyamot végzett tanárok;

    faliújság, plakátok, szóróanyagok

     

    FALIÚJSÁG cikkei, rajzversenyek, pályázatok, drogellenes kiállítás, felvilágosító előadások,

    pályázati lehetőségek kihasználása

     

    A tanulók életkori sajátosságaiknak megfelelő mértékben ismerik a cigaretta, az alkohol- és koffein tartalmú italok valamint a kábítószer káros hatását az emberi szervezetre és elutasítják azokat.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Felsős ig. helyettes

     

    5. Részvétel a DADA programban.

     

    2003-tól a 3. évfolyam tanulói, majd felmenő rendszerben, Rendőrség munkatársai

     

    Tájékoztatás, felvilágosítás, speciális módszerek, játékok

     

    2004. szeptemberétől évente új célcsoport kapcsolódik be a programba.

     

    A gyermek-védelmi munkaterv szerint

     

    Ig. helyettesek

     

    6. Együttműködés a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal.

     

    Pedagógusok, partnercsoport tagjai

     

    Pedagógusok továbbképzése, tantestületi tréningek lebonyolítása

     

    Delegált kollega segíti a partnercsoport munkáját.

     

    Az Egyeztető Fórum munkaterve szerint

     

    Felsős ig. helyettes

     

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Aktív pihenés fontosságának megismertetése

    Mozgáskultúra fejlesztése

    1. Szabadidős programok, tanórán kívüli tevékenységek, tehetséggondozó foglalkozások szervezése.

    - Osztály és napközis kirándulások, túrák, játékos foglalkozások lebonyolítása.

    - Iskolarádió működtetése, iskolaújság kiadása.

     

    Tanulók, pedagógusok, szülők, segítő partnerek

    Igényfelmérés mérőeszközei

     

    Igényfelmérés, Közösségszervezés,

    -fejlesztés

    téli-nyári sport- és életmódtábor, erdei iskola, táborok, úszás, tanulmányi séták, hétvégi túrák, természetjárás, megfigyelések, információ nyújtás

    A tanulók 100%-a részt vesz évente legalább 2 programon.

     

    Az éves munkaterv szerint.

     

    Igazgató

    2. Mindennapos testedzés feltételeinek biztosítása

     

    Napközis nevelők

    Tanítók, Tornatanárok, edzők, tanulók, DSE

    Sportlétesítmények és eszközök

     

    Humán erőforrás és eszközfejlesztés

     

    Az alapvető feltételek biztosítottak.

     

    Évente a tanévkezdésig

     

    Igazgató

     

    3. Mindennapos testnevelés szervezése, lebonyolítása

     

    Tanulók, pedagógusok, segítők

    DSE; az iskolaudvar játszóhelyei, tornatermek,

    DVSE sporttelep,

    Sportfelszerelések,

    kondi terem, helyi tanterv, tantárgyi programok

     

    Játék, sport, zenés torna, tánc

     

    A helyi tanterv céljainak, feladatainak teljesítése.

     

    Az adott tanév tantárgy-felosztása szerint.

     

    Igazgató, igazgató helyettesek

    Aktív pihenés fontosságának megismertetése

    Mozgáskultúra fejlesztése

     

    4. Sportversenyek szervezése és lebonyolítása

     

     

     

     

    Az iskolaudvar játszóhelyei, tornatermek,

    DVSE sporttelep,

    sportfelszerelések, -eszközök

    tanulók, pedagógusok

     

    Őszi iskolai városi, országos futóversenyek;

    Mikulás napi váltóversenyek; iskolai évfolyam bajnokságok; Tavaszi fedett pályás atlétika verseny, NAP diák olimpia

    Őszi- tavaszi iskolai bajnokságok: labdajátékok, kerékpáros verseny

     

    Havonta legalább 1 sportversenyen részt veszünk.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Az éves munka-tervben meg-határozott felelősök

     

    5. Iskolai SPORTNAP szervezése

     

    Az iskolaudvar játszóhelyei, tornatermek,

    DVSE sporttelep,

    sportfelszerelések, -eszközök

    tanulók, pedagógusok, szülők, partnerek

     

    Játékok, vetélkedők, közösségfejlesztés

     

    Minden osztály részt vett a Sportnapon.

     

    Az éves munkaterv szerint

     

    Testnevelés mk. vezető

     

    6. Gyógy-testnevelés biztosítása a kiszűrt tanulók számára

     

    Iskolaorvos, gyógy-testnevelő, tanulók, szülők

    Tárgyi feltételek: terem, eszközök

     

    Szűrés, egészség-megőrzés, prevenció

     

    Minden kiszűrt tanuló számára biztosítjuk az ingyenes ellátást.

     

    Évente szeptembertől júniusig

     

    Igazgató

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Iskola-egészségügyi feladatok ellátása

     

    1. Az iskola-egészségügyi munkaterv készítése

     

    Iskolaorvos, védőnők,

    fogorvos, gyógytornász,

    elsősegélynyújtó tanár, osztályfőnökök, szülők, iskolavezetés;

    tárgyi feltételek: számítógép, papír

     

    Munkatervkészítés

    Tervezés

    Kommunikáció a partnerekkel, kapcsolatépítés, együttműködés

    Elkészült munkaterv; pontos oltási és szűrési rend.

     

    Szeptember 10-ig

     

    Igazgató

    iskolaorvos

    védőnők

     

    2. Tisztaság vizsgálatok lebonyolítása

     

    Tanulók, pedagógusok, védőnők, iskolaorvos, felszerelt orvosi szoba

     

    Orvosi-védőnői vizsgálatok

     

    A vizsgálatokon nem találtak problémát a szakemberek.

     

    Az éves iskola-egészségügyi munkaterv szerint

     

    Igazgató helyettesek

     

    3. Az 1. 3. 5. 7. osztályosok általános komplex vizsgálata: /látás, hallás, RR vizelet, ortopédia, fizikális állapot /

    • szükség esetén szakrendelésre történő beutalás
    • kötelező védőoltások
    • egészségileg veszélyeztetett tanulók ellenőrzése

     

    Az érintett tanulócsoportok és osztályfőnökeik, szüleik, iskolaorvos, védőnők; orvosi szoba, felszerelések

     

    Orvosi vizsgálat, szűrés, védőoltások

     

     

     

    Minden érintett tanuló részt vett a vizsgálatokon.

     

    Iskola-egészségügyi munkaterv szerint.

     

    Igazgató helyettesek

    Iskola-egészségügyi feladatok ellátása

     

    4. Fogászati szűrés és kezelés

    - A 2. osztályosok számára fogápolási, szájhigiénés felvilágosítás

     

    Tanulók, osztályfőnökök, szülők, iskolai fogorvosok,

    orvosi szoba, felszerelések

     

    Orvosi vizsgálat, szűrés, felvilágosító előadás

     

    Minden tanulónk részt vett fogászati szűrésen.

     

    Az iskola egészségügyi munkaterv szerint

     

    Igazgató helyettesek

     

    5. Pályaválasztási orvosi vizsgálatok lebonyolítása.

     

    - Táborozó tanulók vizsgálata.

    - Sportolók vizsgálata

     

    Érintett tanulók, osztályfőnökök, tanárok, szülők, iskolaorvos

     

    Orvosi és pályaalkalmassági vizsgálat, tanácsadás

     

    Az egészségügyi problémás tanulók megfelelő pályairányítása.

     

    Az iskola egészségügyi munkaterv szerint

     

    Felsős igazgató helyettes

     

    6. Felvilágosító előadások lebonyolítása (AIDS, családi életre nevelés, stb.)

     

    Felsős tanulók, pedagógusok, iskolaorvos, védőnők, Vöröskereszt helyi szervezete, ÁNTSZ munkatársai, videofilmek, szemléltető tablók

     

    Felvilágosító

    Előadások, kommunikáció, filmvetítés, szemléltetés, modellezés

     

    Minden felsős tanuló részt vesz legalább 1 előadáson.

     

    Az iskola egészségügyi munkaterv szerint

     

     

     

     

    Felsős igazgató helyettes

     

    7. Vöröskeresztes, közlekedési, polgárvédelmi és elsősegélynyújtó versenyre való felkészítés

     

    Tanulók, pedagógusok, segítő partnerek; versenykiírás; a verseny jellegétől függő eszközök

     

    Oktatás, képzés, aktív, kreatív munka, csoportszervezés, kutató és gyűjtőmunka

     

    A városi versenyeken minden évben indítunk csapatot.

     

    Októbertől májusig

     

    Igazgató

    Iskola-egészségügyi feladatok ellátása

     

    8. A rászoruló tanulók és szüleik számára egyéni tanácsadás, segítségnyújtás

     

    Tanulók, szülők, iskolaorvos, védőnők, Nevelési Tanácsadó, Családsegítő Szolgálat munkatársai, védőnői fogadóóra, orvosi szoba

     

    Tájékoztatás,

    Tanácsadás, családsegítés

     

    A tanulók és szüleik bizalommal fordulnak a szakemberekhez.

     

    Az iskola-egészségügyi munkatervben megjelölt időpontokban

     

    Gyermek-védelmi felelős

     

    9. Járványügyi és munkabiztonság fenntartása /környezet, ételek/ szigorú ellenőrzésekkel, jelentési kötelezettségek betartásával

     

    Iskolavezetés, osztályfőnökök, gondnok, ÁNTSZ, Iskolaorvos, védőnők, partnerek

     

    Intézmény ellenőrzések, jelentések, jegyzőkönyvek készítése

     

    Járványügyi biztonság

     

    Ellenőrzések időpontjai

     

    Igazgató

     

     

     

     

     

     

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Az intézményben dolgozók egészségvédelme

     

    1. A helyiségek rendszeres takarításának, rend és higiénia biztosításának belső ellenőrzése.

     

    Technikai dolgozók, gondnok, gazdasági vezető, igazgató, igazgató helyettesek

     

    Napi takarítás

    Belső ellenőrzés

     

    Az ellenőrzések nem találnak hiányosságot.

    Az Ellenőrzési terv szerint

     

    Igazgató

     

    2. Célszerű, kényelmes irodabútorok, korszerű munkaeszközök, védőruha, pihenő- és tornahelyiségek, étkező sarok biztosítása

     

    Fenntartó, Igazgató,

    gazdasági vezető,gondnok, dolgozók

    Anyagi feltételek a beszerzéshez

     

    Helyiségek kialakítása, felszerelések, berendezések vásárlása

     

    Az iskola, mint munkahely

    barátságos, otthonos.

     

    Az anyagi lehetőségek függvényében

     

    Igazgató

     

    Gazdasági vezető

     

    3. Rendszeres munka alkalmassági orvosi vizsgálatok, tüdőszűrés igénybevétele.

     

    Munkatársak

    munka alkalmassági és orvosi

    szakrendelések

     

    Orvosi vizsgálat, megelőző szűrések

     

    Egészséges munkatársak, csökkenő táppénzes napok száma.

     

     

     

    A törvényi előírások szerint

     

    Igazgató

     

    4. Nyugodt, alkotó munkahelyi légkör biztosítása.

     

    Munkatársak, munkavégzés feltételrendszere

     

    Feladat- és felelősségmegosztás, elismerés, motiválás

     

    Jó a dolgozók munkahelyi közérzete.

     

    Folyamatosan

     

    Igazgató

     

    5. Szervezeti klíma mérése

     

    Munkatársak, mérőeszközök és sokszorosítás

     

    Szervezeti klímateszt

    Adatfeldolgozás, elemzés, értékelés, fejlesztési feladatok kijelölése

     

    A trendvizsgálat eredményei javuló tendenciát mutatnak.

     

    A Szervezet-fejlesztési tervben meg-határozottak szerint

     

    Igazgató

     

    6. Szervezetfejlesztési terv alapján történő folyamatos fejlesztés.

     

    Munkatársak, Szervezetfejlesztési terv

     

    A Szervezetfejlesztési tervben meghatározottak szerint

     

    A tervben foglaltak maradéktalan megvalósítása

     

    A Szervezet-fejlesztési tervben meg-határozottak szerint

     

    A Szervezet- fejlesztési tervben meg-határozottak szerint

    8. Intervenciós feladatok

    RÉSZCÉL

    FELADAT

    ERŐFORRÁSOK

    (külső- belső,

    humán- tárgyi)

    MÓDSZEREK,

    ESZKÖZÖK

    SIKER-KRITÉRIUM

    HATÁRIDŐ

    (időbeni ütemezés)

    FELELŐS

    Mentálhigiéne, a tanulók lelki egészségvédelme

     

    1. Szülők tájékoztatása a kapható segítségről, lehetőségekről.

     

    Osztályfőnökök, gyermekvédelmi felelős, szülők, iskolavezetés, SZMK, szülői értekezletek, fórumok, tájékoztató táblák, faliújságok

     

    Tájékoztató szóban és írásban a faliújságokon keresztül, kommunikáció, együttműködés

     

    Minden szülő tudja, hová fordulhat a problémájával segítségért.

     

    Évente az 1. szülői értekezlet időpontjáig, majd az információk félévente frissítve a faliújságokon

     

    Gyermek-védelmi felelős

    2. Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátása:

    - veszélyeztetett,

    - hátrányos helyzetű tanulók segítése

     

     

     

    Érintett tanulók és szüleik, Gyermekvédelmi felelős, Gyámhatóság,

    Családsegítő Szolgálat,

    Szoc. és Egészségügyi

    Bizottság,

    Nevelési Tanácsadó

     

    Nyilvántartás, egyéni segítségnyújtás, -kérés (segélyezés, családsegítés), humán szolgáltatások

     

    Az osztályfőnökök minden tanuló egyéni körülményeit ismerik.

     

    Tanév elejétől folyamatosan; a gyermek-védelmi munkaterv szerint

     

    Gyermek-védelmi felelős

    Mentálhigiéne, a tanulók lelki egészségvédelme

     

    3. Magatartási problémával küzdő és a más nevelési igényű gyermekek gondozása.

    - Logopédiai

    - Pszicho-pedagógiai foglalkozások szervezése

     

    Érintett tanulók és szüleik, pedagógusok, gyermekvédelmi felelős, Nevelési Tanácsadó és Családsegítő Szolgálat szakemberei,

    Pszicho-pedagógus, logopédus, iskolaorvos, védőnők

     

    A gyermek egyéni sajátosságaihoz igazodva.

     

    A családok biztonságot, szeretetet, megfelelő nyugodt

    feltételeket biztosítanak a gyermekek testi- lelki- szellemi fejlődéséhez. Az érintett tanulók fejlődnek.

     

    A gyermek-védelmi munkaterv szerint

     

    Gyermek-védelmi felelős,

     

    Igazgató helyettesek

    4. A tanulók személyiségének fejlesztése:

    • konfliktuskezelés,
    • stressz tűrés,
    • frusztráltság leküzdése,
    • tolerancia, empátia,
    • képesség, kreativitás fokozása

     

    Tanulók szülők,

    osztályfőnökök, tanítók, napközis nevelők, minden pedagógus, SZMK, védőnők, iskolaorvos,

    egyházi felekezetek

    hitoktatói,

    művészetek oktatói

     

    Színjátszás, ének-zeneterápia,

    művészi kifejezés, manuális foglalkoztatás (Kézműves szakkör, Rajzstúdió), biblio-, tánc- és mozgásterápia, szabadidő hasznos eltöltése, könyvtári foglalkozások, DÖK-programok, hitoktatás

     

    A Pedagógiai Programban megfogalmazott célokat elérjük. A személyiség pozitív irányba fejlődik, gazdagodik, nem frusztrálódik.

     

    Tanév elejétől tanév végéig

     

    Minden pedagógus

    Mentálhigiéne, a tanulók lelki egészségvédelme

    5. Kapcsolattartás a segítő intézményekkel, partnerekkel:

    - képességvizsgálatok,

    - más nevelési igényű tanulók pedagógiai gondozása, fejlődésének nyomon követése

     

     

     

    Pedagógusok, intézményi kapcsolattartók, partnerek,

    Nevelési Tanácsadó, Családsegítő Szolgálat, Tanulási Képesség Vizsgáló Bizottság, elérhetőség (e-mail, telefon, fax)

    Személyes kapcsolatok, humán szolgáltatások, segélyezés, családi körülmények javítása, karitatív munka

     

    A rászoruló tanulók az adottságaikhoz, képességeikhez megfelelő segítséget kapnak.

     

    A Kommunikáció a partnerekkel folyamat-szabályozás szerint

     

    A Kommuni-káció a partnerekkel folyamat-szabályozás szerint

     

    6. Egészséges testi-lelki fejlődés elősegítése, megvédése.

     

    Minden intézményi dolgozó, tanulók, partnerek

    Munkakörülmények, környezet

     

    Személyiség- és közösségfejlesztés, drámapedagógiai eszközök, hagyományőrző kulturális, sport és szabadidős programokon való aktív részvétel

     

    Szellemileg, fizikailag egészséges tanulók.

     

    A bemenettől a kimenetig folyamatosan

     

    Minden pedagógus

     

     

     

     

    9. A környezeti és egészségnevelési programmal kapcsolatos egyéb intézkedések

     

     

    Az iskola környezeti és egészségnevelési programjának érvényessége, értékelési, felülvizsgálati, módosítási eljárása és nyilvánosságra hozatalának formája, módszere megegyezik a Pedagógiai Programéval.